Hangyányi emberek kijelölt csapáson
vonulnak munkába, arcukon rémálom.
Elmúlt a hétvége, tisztulnak a fejek,
kezdődik újra az erőltetett menet.

Hajléktalan ágyaz, elrakja vánkosát,
a bokor alá rejti kartonvárosát –
balettozva tipeg, testét féreg rágja,
gömbölyű a talpa, zsibbadt deszkalába.

Bálnamerci dudál, sofőr öklöt mutat,
az első ülésen bősz rottweiler ugat,
hátul fiatal lány a résnyi ablakon
alamizsna gyanánt egy töpörtyűt kinyom.

 

2008. 03. 12.

(a csepűrágó álma)

Óvatosan áll fel, teste roggyant bürü,
csárdába csalta be – tegnap még – egy gügyü.
Fogytán van élenye, agya bornírt, kába,
fejében cirmol vagy száz dibdáb eszkába.

Mély volt elmúlt este a korcsmai csanak,
hol fád képet vágva csigert osztanak.
Most ciherben fekszik, ingujja csúf vörös,
megfogta éjszaka a nedves álkörmös.

Mellette csapa, távolban cserény látszik,
csiszár öntudata békasóval játszik.
gondolataival bagóhiten vannak,
bojnyik járt éjszaka: nyitva ajtó, ablak.

Stírölgeti zsebét – felöltője cefet,
aprehendálóan vet magára szemet.
Bakacsin öltönye tépett – szakadt pánttal.
segítséget kérjen, amit elvből átall?

Egy agglant jár arra, karján jó nagy ampa,
bogárzik s ... Tovább »

Akkor indul jól egy dolgos este,
ha látom, hol van a kutya elesve.
Mikor meg nem, hát ráhajtok –
munkakedven dúl az átok.

Munkakedden? Már csütörtök…
munkaruhát ma sem öltök.
A szó elszáll, csak sírás marad –
egy tragédia ez a darab…

Szerintem – s ez nagyon kemény –,
kétféle a vélt vélemény:
(bár nem javít a helyzeten)
az enyém (sem) s a helytelen.

Te se parázz, ha jön a vonat,
kik komolyan veszik magukat
mind bolondok. Hited erős,
kocsid vagány – szélterelős,

kihamuzhatsz igen lazán,
megvár minden apró talány.
Majd nyom egy satut a gyorsvonat,
egy rendszer óvja sorsodat.

Bár, ha minden kötél szakad,
te akaszd fel saját magad!
Hogyha defenzív vagy, má ... Tovább »

viszket a lábam
térdhajlat körül,
vakargatom bátran
alatta és fölül.

körmöm akad – fura,
mint kaparom magam,
alig vagyok ura –
elkapott az iram.

fogom, mit leszedtem,
ez milyen érdekes?
nézem meglepetten:
megdermedt húsleves.

nyomkodom a helyét,
szemlélgetem lábam –
csepegteti levét,
felszökik a lázam.

valami belém szúrt...
piros is nagy köre, –
bőrömbe kullancs túrt?
nincs beszakadt f ... Tovább »

Kategória: LÍRA | Megtekintések száma: 59 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2021-10-13 | Hozzászólások (0)

sor előttem, sor utánam,
verítékem lassan csorog,
feszültségét szigetelve
a fél város gumin csoszog.

vég nélküli járműcsorda,
az aszfaltgyepen vesztegel –
remeg az út –, s zajba fúlva-
hörögve, füstködöt lehel.

vár a pincér, portás, taxis,
köszönő szót, – vagy jattot tán?
vár a lámpánál a koldus –
egy tekintetet igazán.

áll a munka, a hivatal,
törvényházán számos akta,
kórházi ágyán a beteg,
nem fekszik az istenadta.

áll a bál a megállóban,
bár hív a vasút – vár a MÁV,
ki busszal megy: az is késik –
csak gyülekszik a bosszúság.

átgondolhatom életem,
bankban, postán csekkel állva,
amire én következem
megírom, mi van még hátra:

mind ... Tovább »

hátadon
kényszer órák rőzsehalma
ameddig látsz
muszáj napok birodalma
mögötted
elparázsló fásult évek
kísértenek
hamuba tiport remények
*

hátadon
kényszer órák rőzsehalma
ameddig látsz
muszáj napok birodalma
mögötted
elparázsló fásult évek
sarjadznak
hamu alatt új remények
*

hátadon
kényszer órák rőzsehalma
ameddig látsz
muszáj napok birodalma
mögötted
elparázsló fásult évek
megperzselnek
hamuból szított remények
*

hátadon
kényszer órák rőzsehalma
ameddig látsz
muszáj napok birodalma
mögötted
elparázsló fásult évek
betakarnak
hamuba kevert emlékek

... Tovább »

Itt volt az első vevő -
jelölt, mért, hümmögött,
s a délutáni napsütéssel
a kert zugába költözött.

Járkáltunk körbe a házon,
meséltem régi álmokat,
rajta papucs volt, vászoning,
s fejében izgatott gondolat.

Hangulatban ősz közepén jártam,
sárban tocsogott ingatag erőm,
s lehajtott fejjel tűrtem, hogy
felmérjen engem is vevőm.

Elmondtam neki: nem itt születtem,
s ez nem is igazi százholdas pagony,
de életem elsüllyedt, hajónyi része -
fájdalmas emlék - merülő vagyon.

Búcsúztunk a kapuban állva -
a lázas siet, a lagymatag még marad -,
s feltörő bánatom egy idegen világba
elvágyó sóhajként a kezéhez tapadt.

2008. jú ... Tovább »

Itt térdelek trónusod előtt rég,
sipkám végén csörgők feleselnek.
de igaz híved én vagyok fenség,
remélem ezt sohasem felejted.

Alázatot miattad tanultam,
árnyként maradt mögöttem a való,
csak követlek lassú kábulatban,
tévedésből lettem kastély-lakó.

Nézem, elbűvöl a gyönyörű arc,
hideg, szavad is ridegen ropog,
bensőmben élő seb, jégszilánk-karc
a vágy, vesztett udvari bolondod.

Hazaindulok, hóesés.
Arcomon könnycsepp-pehely,
bőröm összegyűrt papír,
szemétre dobnám.

Köpött szavaid felsértettek,
csorog erőm, hangom,
egyre könnyebb leszek,
egy nap talán átlátszó.

Láthatod majd, fehér a vérem,
lustán lüktet,
a hajam üveg, törik.

Az ajtót becsaptam
magam mögött
kilincsen bőrcafat lóg
fényesre kopott
szemem árkában a harag
régi ismerős már
rosszízű lepedékbe fulladt
a ki-nem-mondott szó
pedig örömmel
öltöztem valósnak hitt maskarába
álmomban bútorokat tologattunk
de az ébredés rutin
eszkábált pallón inog
az értelmetlen öntudat
nem tudok dönteni
rajtam áll mi lesz
akarok-e veled ugrani.