Elmúlt az éj, a vidám barátölelés,

feldöntöttük sörünket, lucskos a söntés.

Kezünk elengedtük, karunk elernyedett,

mondatfoszlányaink lógó lebernyegek.

A hajnal arcára ráfagyott a fátyol,

az útszéli bokor hullólevél jászol.

Roppan a lábam alatt a fűcsökevény,

mint a kocsmapadlón szétszórt sós sütemény.

Éles a levegő, frissen köszörült bárd, 

jéghideg éle az idegeimbe vág.

... Tovább »

Lehelet borzongat,
október vonaglik végig
testemen furán,
magányos esték
bolyhos zsebébe nyúl
a zavartan mosolygó
céda délután.

Rostélyon sistergő évek –
serceg a hajdan-hangulat,
parázsra fröccsen az idő,
s fellángol néhány
régmúlt pillanat:

Emlékektől részegen
billeg a Nagyváradon
az utolsó 51/A.
Mintha fognák nagyon –
sikoltva fordul át,
felszisszen, megremeg –
leesnek sáska csápjai –
sötétbe fúl az égi nesz.

Egy padra dobja magát –
mint régen – megérkezett
a néhai szerelem.
Nem ölel, nem ad kezet,
fesztelen áll fel, kitér,
lebegve a körút felé halad,
s alakja könnyedén
a tömegre rátapad.
... Tovább »

Száraz a szó, porzik: már öt óra talán?
Útra hullt emberek sietnek szaporán.
Nyitott ablakokból krákogó köhögés
fröccsenve fakad ki, mint megérett kelés.

Beindult a reggel, motorja fúj – dohog,
zsúfolt megállókba bűzös buszként csorog.
Felszállnak torz gépek – álarcukban szépek –
felvert álmukból még magukhoz sem tértek.

Szemközti oldalon, sok gyűrött éjszakás
zsákmánnyal tér haza, mint sikeres vadász.
Van, aki keresett – akad, aki költött,
közelebb férkőzött pénzhez vagy egy ölhöz.

Csöves fordul lomhán, kőre csurran nyála,
bódult álmát őrzi néhány hű strázsája.
Vacka mellett mered három üres flakon,
bíbor tartalmuk – már eldorbézolt vagyon.

200 ... Tovább »

A szerző

Szépíró maca a Muci,
stílusa sem faramuci,
regénye hatalmas,
szárnyaló szirti sas –
gömbölyű feneke duci.


A csöves

Pazarlóan élt a csöves,
most fekhelye macskaköves,
ha van kis aprója,
jövőjét elszórja –
zsebéből széthull a törek.


A tanár

Már múltjából él a tanár,
tar elméjén dúlt a tatár,
nevet saját viccén:
nem lát túl a sliccén –
a vécén is mellétalál.


A kéjnő

Türelmi zónák lakója,
úgy jár-kel, akár a gólya,
riszálja a popót,
nem fogad el aprót –
ha éppen nincsen kankója.


A taxis

Magyar honban élt egy taxis,
nagy szokása volt ... Tovább »

Valóban rám haragszol, s nem magadra,
hogy üstökön ragadtam készakarva
minden kis dalom. Nem tudhatom, mit ér
betűm; kútba ejtett szóalom, klisé
alá való vagy talán alávaló,
mit magába rejt, s csupán selejt. Ha jó
vagy épp nem ér Apolló nyomdokába,
hát Istenem… Most itt hagyom csupán csak
pár soron belül, így, egyszerűn adom.
Még játszhatunk felesleges „haragszom
rád”-ot, de nézd el, vétlen az hibázott
kinek gerince nem hajol, amerre
fúj a szél, s mert szülője nem nevelte
másnak, mint tiszta képe önmagának.
Ha kell, batyum veszem halkan, szótlanul,
jó pap is, úgy tartják, holtáig tanul.

 

Hangyányi emberek kijelölt csapáson
vonulnak munkába, arcukon rémálom.
Elmúlt a hétvége, tisztulnak a fejek,
kezdődik újra az erőltetett menet.

Hajléktalan ágyaz, elrakja vánkosát,
bokor alá rejti a kartonvárosát –
balettozva tipeg, testét féreg rágja,
gömbölyű a talpa, zsibbadt deszkalába.

Bálnamerci dudál, sofőr öklöt mutat,
az első ülésen bősz rottweiler ugat,
hátul fiatal lány, a résnyi ablakon –
alamizsna gyanánt – egy töpörtyűt kinyom.

 

2008. 03. 12.

(a csepűrágó álma)

Óvatosan áll fel, teste roggyant bürü,
csárdába csalta be – tegnap még – egy gügyü.
Fogytán van élenye, agya bornírt, kába,
fejében cirmol vagy száz dibdáb eszkába.

Mély volt elmúlt este a korcsmai csanak,
hol fád képet vágva csigert osztanak.
Most ciherben fekszik, ingujja csúf vörös,
megfogta éjszaka a nedves álkörmös.

Mellette csapa, távolban cserény látszik,
csiszár öntudata békasóval játszik.
gondolataival bagóhiten vannak,
bojnyik járt éjszaka: nyitva ajtó, ablak.

Stírölgeti zsebét – felöltője cefet,
aprehendálóan vet magára szemet.
Bakacsin öltönye tépett – szakadt pánttal.
segítséget kérjen, amit elvből átall?

Egy agglant jár arra, karján jó nagy ampa,
bogárzik s ... Tovább »

Akkor indul jól egy dolgos este,
ha látom, hol van a kutya elesve.
Mikor meg nem, hát ráhajtok –
munkakedven dúl az átok.

Munkakedden? Már csütörtök…
munkaruhát ma sem öltök.
A szó elszáll, csak sírás marad –
egy tragédia ez a darab…

Szerintem – s ez nagyon kemény –,
kétféle a vélt vélemény:
(bár nem javít a helyzeten)
az enyém (sem) s a helytelen.

Te se parázz, ha jön a vonat,
kik komolyan veszik magukat
mind bolondok. Hited erős,
kocsid vagány – szélterelős,

kihamuzhatsz igen lazán,
megvár minden apró talány.
Majd nyom egy satut a gyorsvonat,
egy rendszer óvja sorsodat.

Bár, ha minden kötél szakad,
te akaszd fel saját magad!
Hogyha defenzív vagy, má ... Tovább »

sor előttem, sor utánam,
verítékem lassan csorog,
feszültségét szigetelve
a fél város gumin csoszog.

vég nélküli járműcsorda,
az aszfaltgyepen vesztegel –
remeg az út –, s zajba fúlva-
hörögve, füstködöt lehel.

vár a pincér, portás, taxis,
köszönő szót, – vagy jattot tán?
vár a lámpánál a koldus –
egy tekintetet igazán.

áll a munka, a hivatal,
törvényházán számos akta,
kórházi ágyán a beteg,
nem fekszik az istenadta.

áll a bál a megállóban,
bár hív a vasút – vár a MÁV,
ki busszal megy: az is késik –
csak gyülekszik a bosszúság.

átgondolhatom életem,
bankban, postán csekkel állva,
amire én következem
megírom, mi van még hátra:

mind ... Tovább »