Szeptember vége felé járt, Kovács határőr korán ébredt az éjszakai szolgálat után. Izgatott volt. Nemrég vásárolt Wartburgja kinn állt az őrs kerítése melletti dűlőúton.
Még mielőtt kinyitotta volna a kantint, kiment az udvarra, az üzemanyagraktár mögé, és onnan szemlélgette a végtelennek látszó alföldi puszta egyetlen csodáját, a homokszín 353-as limuzint.
- Jól illik a képbe, szinte meg lehetne festeni - gondolta, s már elképzelte, hogy másnap eltávra (életében először) a csillogó-villogó autóval fog menni.

Igazából nem lehetett volna a helyőrségen belül autót tartani, de már nem bírt magával, hogy új tulajdonát - amit egy helyi gazdától vásárolt - ne láthassa. Mégis itt támasztotta le a tiltás ellenére.
Lassan bandukolt vissza a kantin irányába, többször visszanézett, kedve lett volna még integetni is a pompás járműnek.

Az ... Tovább »

A Dollár-hegy ölében álmosan hunyorogtak a Nap frissen ébredt nyalábjai.

A dűlő pora békésen szuszogott, derekán a tegnap nyomai már alig látszódtak. Csuszkák fakopáncsoztak a lombosban, kőhajintásnyira egy haragoszöld bokron veszekedő verébrajtól. Az utat szegélyező öreg akácok koronáikkal szélesen nyújtóztak, a reggel különös levegőjét szimatolták. A közeli falu kutyái fanyalogva hallgatták a kakasok reggeli köszöntőit.

–  Adjon az Isten jó reggelt! – szólt ébresztőt párnájára tápászkodva az öreg Máté. – Ideje göncöt váltani! Miska szomszéd fazékba való Gyurija is rég elóbégatta magát, hogy az íz enné el a csőrit!

Nelli csendesen morgolódott, mígnem elakadt a gondolatban. Mire ez a nagy sietség, a kapa megvárja őket, meg különben is, alig pislog még a reggel.

Hamar megigazgatta az ágyat az öreg felől is, a szamárfészket, ahogy ő ... Tovább »

Én, kérem, ártatlan vagyok, és úgy, de úgy igyekeztem!

Hogy az elején kezdjem (hol is másutt), az egyik családtag kívánalmának akartam eleget tenni. Jellemző, amint kie ... Tovább »

Egy megfázás margójára szántam, aztán kiradíroztam, és most itt, hogy más is szórakozhasson a történteken.

Állok a buszmegben, fél hét van, a járgány késik. Esett öt centis hó, és a sárgaság juszt se jön. Topogok, tartok tőle, nem éri el a háromnegyed hetes helyi járatot. Bejött…

Megrázom magam, jön valamelyik kollegina, és egy-kettő kint leszek, tán pár percet, ha csúszok.

... Tovább »

Ej, ej, nem jó, ha elmélázom, legfeljebb annyi megengedhető, hogy tekerjek kicsit az idő kerekén! 
Legalább annyit, hogy elmesélhessem, hogyan vágta ki magát a köszöntés gubancából az egykori igazgatónk.

Amit máig tudok fogalmazás terén, tőle tanultam. Igazi cicerói körmondatainak bámulatos útvesztőiben ő is alig igazodott ki, mégis olyan precíz, érthető és alapos mondani való kerekedett a fogalmazásaiból, hogy elképedtem. Sosem tanultam tőle tudatosan, de rám ragadt, amivel bűvészkedett, az, mekkora hatalma van a szavaknak.

Nem hagyhatom ki, hogy egy publikációból ne idézzek, ahol 35 éves gyógyító orvosként valamikor így jellemezték:

„…igazgató főorvos mindig ráér, mindig késésben van, mindig hangosan gondolkodik.

Még fiatal ember. Harmincöt éves. Haja egy felelő diáké, köpeny ... Tovább »

Egy megrázó hír:
„Egyelőre ismeretlen okból meghalt Nagy György, a köztévé legendás műsorvezetője, olyan műsorok arca, mint az Ablak, A Reggel, a Naprakész, a Szabadság tér 17, a Hol-Mi?, a Főtér vagy a Rocklexikon - jelentették be a rokonok a Facebookon.”

Amikor még a 90-es években, az Ablak adásait nézve megkedveltem Nagy Györgyöt, nem tartottam elképzelhetetlennek, hogy személyesen is kapcsolatba kerüljek vele, mivel munkámnál fogva gyakran találkoztam és beszélgettem hazai filmekben és TV csatornákon szereplő ismert személyiségekkel. Álmomban sem számíthattam viszont arra, hogy őt családi szálakon keresztül ismerem meg.

2010-ben jártam először „Földim” – kedves feleségem – szüleinek csókakői aprócska birtokán.
Akkoriban kérdezte – sajnos azóta szintén eltávozott apósom –, hogy ismerem-e a TV-s Nagy Gyurit? Elmondtam neki, hogy taxisként anno ... Tovább »

A vonat fülkéjében idős férfi üldögélt. Beléptem, és illendően köszöntem. Maga elé pislogva viszonozta.

Percek teltek, míg azt hittem, monológot hallok. Rá se igen néztem, nehogy zavarjam, aztán rájöttem, hozzám beszél. Ügyetlenül kaptam el a fonalat, de kicsivel később szokatlan észjárásán végre kiigazodtam.

Ahogy a szükség hozta, nyílt meg. Őszinte kíváncsisággal tudakolózott, merre tartok. Tudja az ég, tán a szatyrából kikandikáló flaskáj ... Tovább »