Irodalmi portál, olvasnivaló Szombat, 2022-12-03, 04:09
INTERAKTÍV IRODALMI PORTÁL
Olvasnivaló irodalom
Főoldal | Regisztráció | Belépés Üdvözöllek Vendég | RSS
FŐMENÜ
OLDAL KATEGÓRIÁK
EPIKA [64]
Pl: Anekdota Elbeszélés Életrajz Humoreszk Karcolat Kisregény Kistörténetek Levél Mese Napló Novella Önéletrajz Pamflet Paródia Regény Tárca Útleírás
LÍRA [218]
Pl: Ars poetica Dal Elégia Gúnydal Gyászdal Haiku Helyzetdal Képvers Óda Önmegszólító vers Panaszdal Prózavers Rapszódia Szabad vers
DRÁMA [1]
Pl: Abszurd dráma Bohózat Bosszúdráma Burleszk Commedia dell'arte Drámai költemény Egyfelvonásos Kabaré Komédia Közjáték Melodráma Mesejáték Mirákulum Misztériumjáték Monodráma Színjáték Történelmi dráma Tragédia Tragikomédia
ÁTMENETI MŰFAJOK [8]
Apokalipszis Ballada Chantefable Ekloga Életkép Episztola Haláltánc Hosszúvers Idill Panegirikusz Románc Románcos ballada Széphistória Tájköltészet Tanköltemény Testamentum Thriller
FRISS MAGAZIN
VÁLOGATÁSOK
FÓRUMTÉMÁK
  • ORVOSI KORRUPCIÓ (0)
  • Így nyír ki minket a munka (4)
  • Hawking: Nincsenek is fekete lyukak (1)
  • Melyek voltak a 2013-as év legjobb magyar könyvei? (0)
  • ÚJ KÉPEK
    Czinege Katalin Emma portréja
    Bory-Vár
    Győri utcakép
    Csengettyűk - virágfotó
    Gyerekportré
    BANNERFORGATÓ
    LINKPARTNEREINK
  • RÖVIDÁRU
  • LINKÉPÍTŐ
  • FÉNYÁTERESZTŐ FÜGGÖNY
  • LAKÁSTEXTIL WEBÁRUHÁZ
  • MÉTERÁRU
  • VOILE FÜGGÖNY
  • PATCHWORK
  • ÁGYTAKARÓ
  • ORGANZA FÜGGÖNY
  • ÚJ TEXTIL
  • TEXTILPONT KISZÁLLÍTÁS
  • FÜGGÖNY MÉTERÁRU BUDAPEST
  • TEXTIL
  • ÁGYNEMŰ
  • TOKIO170
  • LAKÁSTEXTIL
  • FÜGGÖNY KISZÁLLÍTÁS
  • FÜGGÖNY
  • WEBÁRUHÁZ
  • SPANYOL LONETA
  • PAMUTVÁSZON
  • KÖVESS BENNÜNKET!
    FACEBOOK OLDALUNK
    CÍMKEFELHŐ
    irodalom Vers líra Czinege László NOVELLA Taxi költészet napja egészségügy jegyzet taxis hangulat karácsony nyár költészet magazin könyv budapest versek kultúra tavasz gabiga interjú támogatás valósághatáron elszívás idő szerelem Bátai Tibor Czinege László interjú Dány Gárdonyi Géza karácsonyi szonett epika SZÜLETÉSNAP természetfotó kerti virág dugó makrofotó kistörténet Ünnepi Könyvhét kutyavilág könyvhét hangosvers próza Őszi kép könyvvásár napnyugta irodalmi díj irodalmi portálok tokio170 Szőrösfülű Erdély Csősz Pista író irodalom online betegség lélekletöltés kiállítás forradalom írótábor idézetek fotó díj olvasnivaló kéz a kézben képzőművészet Harper Lee magyar költészet napja szabadságharc Man Booker ősz Man booker díj novellák életkép emlék online irodalom publikáció publikálás irodalom hírek húsvét hajléktalan háború kutya áprilisi tréfa bíróság korrupció jogtalanság rendőri túlkapás brutalitás jog kórház bántalmazás élet halál Vuts Józsefné kamaszlélek elmúlás baleset emlékek hétfő reggel
    Főoldal » 2022 » November » 1 » Czinege László: Piroska és a Barkas
    15:16
    Czinege László: Piroska és a Barkas

    Modern mese. (Vagy mégsem? Döntsön a nyájas olvasó!)



    Piroska a Barkas mellettPiroska doktornőt lehetetlen volt nem becézni, hiszen őt minden páciense keresztnevén szólította. Így tette ezt a mozgásában erősen korlátozott, ötvenöt éves új betege, Barkas Józsi is, akit élettársa kellőképpen felkészített a sürgős vizitre. Első találkozásukkor az ócska autójáról elnevezett fuvarozó mégis majdnem összekapott a dokinővel, mivel az megpróbálta az uralkodó trend szerint pár perc alatt elhessegetni. Barkas viszont – rutinosan – azonnal érzékenyebbre állította receptorait. Ekkor Piroska visszainvitálta a besértődött beteget az ajtóból és átváltott a róla elhíresült, ráérős meghallgatásra, aminek során akár féltucatnyi telefont is elintézett.

    Józsi akkoriban éppen a tüzépről fuvarozott, és az egyik napon megrökönyödve vette észre, hogy bal kezével, már a kocsiajtót sem tudja kinyitni. Érezte ugyan hetek óta, hogy a vállában és a karjában nincs meg a régi erő, sőt a hátában is folyamatos izomgörcs és szúró fájdalom jelentkezik, de megpróbálta ignorálni. Beletemetkezett a munkába és a szabadidejében folytatott történetírásba.
    Barkas Józsit az új párja biztatta, hogy keresse fel végre Piroskát, mivel ő már évek óta hozzá járt hasonló bajaival, sőt néha még házhoz is hívta. Barkas így látogatta meg a doktornőt és kérte, hogy vegye fel páciensei közzé. Ezután kíváncsian várta a fejleményeket. Piroska pedig, mint minden orvoslátogató által precízen behálózott szakember, ajánlgatni kezdte a felkapott csodatévő gyógyszereket, amelyeket Barkason már többször kipróbáltak elkötelezett elődei. A próbák végül már odáig fajultak, hogy még a gumislagot is (ahogy ő nevezte) le kellett dugni és megtükrözni a gyomrát, mivel a gyomorfalat fájdalmasan kikezdték az agresszív kemikáliák. Józsi a vizsgálat után hatványozottan rosszabbul érezte magát, evés után kiegyenesedni sem tudott, csak kérdőjel alakban, eltorzult képpel vánszorgott a mosdó irányába. Hiába, no a gyomorfal nem szereti, ha kitépnek belőle egy jókora darabot, még ha az csupán preventív célzatú szövetvizsgálatra kell is. A szövetmintavétel Józsi esetében ugyanis olyannyira erőteljesre sikeredett, hogy kezébe kapta a „slagot”, és akár egy anakondával, úgy birkózott vele, sőt még a keze után kapkodó asszisztenst is a sarokba taszította rémületében, akár egy kiképzett kommandós.

    Barkas – ahogy Piroska két telefonhívása közben jutott rá ideje – megemlítette eme előzményeket háziorvosának, aki jelentőségteljesen bólogatott és váratlanul mérni kezdte a vérnyomását. Sajnálatára nem folytathatta a történetet, mivel a diagnoszta szigorúan rászólt, hogy ilyenkor csendben kell maradnia.
    – Folyton szétszakítják az embert, sehol nem lehet egy gondolatot befejezni. – süppedt a hígfolyós csendbe, Józsi. – Legalább egyszer tudnám elmondani végre valakinek a folyamatot, úgy, ahogy az én rendszeremben tárolva van, és nem úgy, ahogy a kapkodó diagnoszták elvárják, akik silány módszereiknek megfelelően, eddig még egytől egyig téves következtetésekre jutottak.

    Amíg pötyörésztek a semmittevés másodpercei, Barkas végre fesztelenül nézelődhetett a rendelőben. Nem volt már rajta a segítő információközlés idegesítő kényszere. Óvatosan forgatva a szemeit, megállapította, hogy megállt az idő a rendelőben is az 1978-as állapotban, akár a lakótelepen úgy általában. Ezen úgy meglepődött, mint a mesebeli királyfi Csipkerózsika várkastélyában bolyongva, amikor a toronyba ért. Annyi különbséget azonban rögtön észrevett, hogy kövezet helyett itt exkluzív linóleum borítja a padlót és rokka helyett egy vérnyomásmérő képviseli a csúcstechnikát. Egy keskeny ágy itt is van, ám nem alussza rajta senki százéves álmát.
    Ahogy lezajlott a közbeiktatott, néma szertartás, Piroska annyit szólt:
    – Ez elég alacsony Józsi.
    – Alacsony szokott lenni. – felelte bizonytalanul Barkas. Nem tudta, hogy ez jelenthet-e valamiféle hátrányt, de a korábbi diagnoszták is általában ennyivel befejezettnek tekintették a téma taglalását.

    – Szóval nem szeretne gyulladáscsökkentőket szedni? – kérdezte Piroska. – Pedig van most egy új… Ez teljesen más alapon működik.
    – Mindent ismerek már – felelte Barkas. Amit meg még nem, azt megkeresem a neten, de általában egyik sem tetszik. – Igazából azonban nem is gondolom, hogy nekem artrózisom van, hanem talán valamiféle autoimmun válasz, vagy vérellátási zavar lehet a problémáim hátterében.
    Nüansznyit még elkalandozott betegségének kusza szálai között és meglepve vette tudomásul, hogy Piroska már egy ideje megint telefonál, mivel a fejéhez volt a mobilja szorítva és mozgott a szája.
    – Kihangosítás nélkül, a fejet akkora sugárzás éri, mintha a telefontorony antennájától egy méterrel diskurálna. – fanyalodott el Józsi. – Micsoda orvos lehet ez is…
    Piroska, amikor végre visszatért a másik dimenzióból teljesen máshol folytatta, szöges ellentétben azzal, ahol előtte abbahagyták.

    – Akkor pihenjen Józsi, kiírom betegállományba. – Kéthetente kedden jöjjön felülvizsgálatra!
    Megpróbálunk majd helyet szerezni a reumatológián.

    Józsi havi ötvenkétezer forint táppénzt kapott, amiből akkoriban már csak a kettőjük ebédjére tellett a kajafutár szolgálatnál. Párja kisvállalkozása ráadásul ismét veszteséget termelt, így csak folyamatosan halmozódott az adósságuk.  
    Barkast a látszólagos pihenés sem töltötte fel energiával, hanem minden nap múltán szerencsétlenebbül kezdte érezni magát. A felülvizsgálatra érkezésekor már annyira maga alatt volt, hogy mentálisan is akadozott. A hosszú, legtöbbször három-négyórás várakozás alatt roppant fáradtságot érzett és hiába feszítette akaratát, időről időre elaludt.
    Amikor a bökdösésre felriadt, és betámolygott a vizsgálóba, Piroska bemutatta a főorvosnőnek, akiben Józsi a harmadik szomszédjára ismert. A kedves Éva főorvosnő rendben találta a táppénzes állományát és vigasztalta, hogy közösen biztosan találnak célravezető megoldást, ami elhozhatja a várva várt javulást.

    Barkas, hogy frusztráltságát elűzze, belevetette magát az írásba. Természetéhez hűen azonban ezt sem tudta kiegyensúlyozottan, mértékletesen folytatni. Valahogy úgy volt ezzel is, mint a salátaevéssel, vagy elfelejtette, vagy egyszerre megette az egészet, amikor még a második fogáshoz szinte hozzá sem nyúlt. Hiába próbálta irányítani Zsuzsi, a párja csak nem hallgatott rá, és akár húsz órákat is képes volt a monitor előtt gubbasztani. Néha sikerrel, néha viszont úgy, hogy azt sem tudta mivel telt el az egész éjszaka.
    Egyik ilyen hosszadalmas ücsörgés után – a hirtelen jött késztetés hatására – el akart indulni a négy méterre lévő fürdőszobába, de nem járt sikerrel. Azazhogy már a felállás sem úgy sikerült, mint várta. A lába, amint megpróbált ránehezedni, érzéketlen volt és gyenge. Akár egy darab, billegő tuskó. Nem érezte a talpát, ahogy a svédfalba kapaszkodva rugdosni kezdte a padlót.
    – Mi a bánat ez a béna kórság? – nézett ki a fejéből Józsi. Eddig a vállam és a kezem állt be, most meg már a lábam is kakukk?
    Gyorsan hívta Zsuzsit, és a segítségével elaraszolgatott a fürdőig. A megkönnyebbülés után addig gyúrta, gyömöszölte a lábát, amíg rá nem tudott állni. Úgy érezte, hogy ennek viszont már fele sem tréfa, úgyhogy azonnal át kell sántikálnia Piroskához, aki szerencsére délelőttös volt a rendelőben.
    A vizsgálat nem úgy kezdődött, amint azt Józsi elképzelte, hogy majd valamiféle konkrét módszerrel megpróbálják kizárni a trombózis lehetőségét, hanem csak mismásolás ment és a szokásos legyintgetés. Józsi, mint első alkalommal szintén érzékenyebbre állította a receptorait és keményebben odaszólt az orvosnőnek:
    – Úgy tudom, az artériás trombózis következménye lehet például a szívroham, az agyvérzés, perifériás vagy mezentrikus érbetegség, és a vérerekben kialakult vérrögök első jeleit gyakran a végtagokban észlelhetjük.
    Piroska csak pislogott (mint a miskolci kocsonyában a béka), aztán hirtelen pálfordulással, egy ócska szabócentit kapva elő, megmérte Józsi combjait. A bal combja vastagabbnak bizonyult három centivel, pedig jobb lábas. A háziorvos és asszisztense az ún.  „fektetőbe” kísérték Barkast és lelkére kötötték, hogy ne is mozogjon, amíg meg nem érkezik a mentő.
    Józsiért azonban csak nem akart mentő jönni. Piroska viszont nem engedte el gyalog, hanem a rendelés végén hazavitte kis autójával, és felhívta újra a mentősöket.
    Barkas nem hallotta, hogy mit beszélnek, mert Piroska kiment a ház elé és úgy kommunikált a mentőszolgálat diszpécserével. Visszatérve azonban megnyugtatta, hogy csak feküdjön a nappaliban nyugodtan, mivel egy órán belül már tényleg itt lesznek érte.

    Amikor a mentő megérkezett, eszébe sem jutott a személyzetnek, hogy valamiféle jelét mutassák, hogy trombózisgyanús embert szállítanak, csupán annyit közöltek:
    – OK, mehetünk, menjen csak előre!
    A kórházban a mentősök az 1-es belen próbálták leadni Barkast, de a papírokat vizsgálva a szakszemélyzet ezt nem helyeselte és elküldte őket a 2-es belre. A mentősök szerint a háziorvos ragaszkodott az elhelyezéshez, ezért nem sikerült fogadni az állapotának megfelelő osztályon. A 2-es bel ugyanis első benyomásra olyannak tűnt, mint egy igazi frontkórház. Második benyomásra pedig, mint egy 50-es évekbeli frontkórház.
    A hatalmas teremben mindenféle rendszer nélkül voltak ágyak és asztalok, jelentős összevisszaságot produkálva. Szekrény csak a fal közelében fekvőknek jutott. Józsinak így a táskáját, a felsőruházatát egy konyhaasztalszerű alkalmatosság tetejére kellett pakolni.
    Miután ledőlt az ágyra, hamarosan jött egy fiatal doki, aki kikérdezte hogyléte felől, és egy adatlapon rögzítette. Elmondta, hogy mivel már hazament az ultrahangos szakszemélyzet, így meg kell várnia a másnap reggelt, hogy kivizsgálhassák. Lényegében tehát behozták ide aludni, a frontkörülmények között elhelyezett, levágott kezű-lábú emberek közzé, akik összevissza vizelik fekhelyeiket, amitől olyan mértékű az ammónia szag, mint egy közepes műtrágya gyárban.

    Lassacskán besötétedett. Józsi tartotta magát az elméleti előírásokhoz, így mozdulatlanul feküdt és nézte a plafont, vagy a látóterébe eső kórteremrészt, ahol az érszűkületes – alkoholista és dohányos – kéz-láb csonkok meredeztek. Miután besötétedett, akkor is ugyanezt a sziluettet látta, amitől az idő múlása végtelenül lelassult. Aludni nem tudott a folyamatos nyögésektől, a bűztől és a durván kérkedő farhangoktól.
    Végül mégis valahogy az álom határmezsgyéjére került, amikor a nyitott ajtón át, kopogó lépések zaja szűrődött be a folyosóról.
    – Akár egy horrorfilmben - képzelte – most érkezik a darabolós gyilkos.
    A kopogás azonban befordult a szemközti fürdőbe és kinyitott egy vízcsapot, amelyen a kiáramló hatalmas vízmennyiség, mintha egy zománcozott vályúba zuhogott volna bele.
    A kopogás visszafordult, és ahogyan érkezett, úgy szívódott fel a folyosó félhomályában.
    Barkas nyitott szemmel figyelte a sötétséget és hallgatta a víz zubogását. Nem tudta, mennyi idő telt el, mivel már évek óta nem hordott órát arra való tekintettel, hogy úgy is van telefonja, a telefont viszont leggyakrabban a kocsijában hagyta. Most is odahaza lapult mobilja a garázsban álló öreg Astrában.

    – Istenem, egyszer csak reggel lesz! – sóhajtott fel Józsi halkan.
    A víz mindentől függetlenül változatlan hangerővel zuhogott, ütemesen verte a kád vagy dézsa alját. Józsi úgy döntött, hogy feltápászkodik és megnézi, hogy mi történik a vizes helyiségben. Hátha egy vértől átáztatott lepedőt veretnek…
    A fürdőnek berendezett helyiségben egy ülőkádszerű szerelvénybe patakzott a karvastagságú ivóvíz.
    – Nagyjából, úgy 100 liter percenként. – mérte fel Barkas. – Ez aztán a pénzpazarlást! Mégis mindig panaszkodnak, hogy szegény az egészségügy. Mire lehet ez jó ugyan? Talán megvan a norma, hogy mennyi víznek kell elfolynia műszakonként?
    Nem tudott felhozni semmiféle logikus magyarázatot, így néhány csavarintással elzárta az ömlő vízsugarat. Szinte kísérteties csend lett, csak a kórteremből hallatszott néhány kis horkantás. Visszasántikált és bebújt a paplan alá. Úgy tűnt, mintha el is szundikált volna, de egy idő után újra meghallotta a jellegzetes kopogó hangot a folyosón közeledni.

    – Ki zárta el a vizemet? – kérdezte egy erőteljes női hang a fürdőben. Nem volt rá válasz.
    A női hang újból teljes keresztmetszeten folyatta a csapot, és a szokásos kopogós tempóban elvonult.

    Józsi tartott tőle, nehogy a Fűrész valamelyik epizódja elevenedjen meg, és ha még egyszer elzárja a vizet, rabul ejtse a csap a kezét. Úgyhogy csak feküdt mozdulatlanul, nézte a folyosóról beszűrődő néhány fénymorzsát és megpróbált nem gondolni semmire.
    Valahogy csak kivilágosodott, hat óra lett. Megélénkült a folyosó, jöttek-mentek emberek, a rejtélyes vízzuhogás viszont megszűnt.
    – Ezek szerint valamit mégis aludhattam hajnalban. – vetődött föl a gondolat Józsiban.
    A kínkeserves éjszaka után érdekes módon nem volt álmos. Felült, kikecmergett az ágyból és kibicegett WC-re. Ahogy bement a fülkébe, hallotta, hogy a folyosó nyitott öblében tanyázó, esteli orvos diktálja az adminisztrátornak:
    – Hat óra két perc, a beteg vizelete egybefüggő sugár, időtartama 17, 18, 19, 20...

    Barkas megérkezett az ultrahangra, ahol megvizsgálták a combját. A szakszemélyzet azonnal ki is állította a zárójelentést, amely nem tett említést semmiféle kóros elváltozásról vagy egészségügyi veszélyeztetettségről.
    Az utcai készülékről felhívta a párját, aki 20 perc alatt meg is érkezett és hazavitte a frontkórházat megjárt, letört ábrázatú, igencsak megviselt férfit.

    Barkas az eset után még vegyesebb érzéssel jelent meg a felülvizsgálatokon és úgy vélte, felesleges minden, hiszen Piroska továbbra is kitartóan az artózis elméletével kerülgette. Egyik alkalommal azonban váratlanul elküldte egy pajzsmirigy-izotópvizsgálatra, ki tudja milyen apropóból. A vizsgálattól nem lettek okosabbak, nem hozott semmi értékelhető eredményt.
    Már közeledett az első évfordulója, hogy Józsi nem dolgozott. Állapota jelentősen nem javult, és a mozgáskorlátozottság okára sem volt megbízható diagnózis. Piroska előállt azzal, hogy főorvosi bizottság elé kell küldenie, hogy a leszázalékolásáról döntsenek. Így aztán már nem is a meggyógyítás volt a kijelölt cél, hanem az – mint valami felvételinél –, hogy felkészítsék a beteget a fontos vizsgára. Így aztán inkább a szakvélemények, vizsgálati eredmények beszerzése, rendszerezése, letisztázása lett a cél, nem pedig a munkaképesség visszaállítása, a gyógyítás.
    A FOEB-hoz benyújtandó  orvosi beutalót (leszázalékolás céljából) alá kellett volna írnia az ellenőrző főorvosnak is, de neki nem volt érkezése (a harmadik szomszédból). Persze Józsi hallotta, hogy Éva főorvosnő 300.000 alatt nem is igen ír alá. Neki pedig akkoriban csupán adósságai voltak.
    FOEB-nál mindenesetre megpróbálta beadni az iratanyagát, de a portán belenéztek és közölték, hogy majd másnap délelőtt hozza be újra, amikor ott lesz a megbízott munkatárs. Annyit azonban előre közölt a bennfentes, hogy az ellenőrző főorvos aláírása nélkül az egész egy nagy bullshit, szinte felesleges időpocséklás.

    Barkas a kijelölt napon mégis megérkezett a bizottság elé, mivel szerette befejezni, amit elkezdett, de vele együtt sokan mások is így lehettek ezzel, ezért a nemrég felújított épület folyosóján tucatszám várakoztak csendes, türelmes emberek. A szépen berendezett környezetben egy óra múltán már elég mélyen elmélázott ahhoz, hogy az egyik ajtón kiszóló vékony hangocskát nem is hallotta meg. Egyébként is azt várta, hogy az ajtók felett látható valamelyik hangszóróban fog a neve felhangzani, erre hegyezte ki a füleit.
    Egyszer csak egy vézna, semmi kis öregemberre lett figyelmes, aki már ki tudja, hányadszor ismételgette a nevét a tőle balra lévő, harmadik ajtó nyílásában állva.
    – Igen, én vagyok. – szólt oda meglepetten Józsi. – Ki a frász lehet ez a harmatos lepkefing? – morfondírozott.
    Amikor azonban belépett a vizsgálóba, a Gandhira hasonlító, 75 év körüli öregember szigorúan suhintgatta a karmesterpálcát.
    – Ezek itt a kandi kamerák, az pedig ott a fogas. – Vetkőzzön le gatyára!
    Józsi meglepetten kezdett a vetkőzésbe.
    – Szerencse, hogy nem a Hufu fáraó vizsgál, hogy még jobban érezzem a korkülönbséget. – morcoskodott magában.
    Amikor kiállt a „bizottság” elé, az öreg Gandhi nyomban rápirított:
    – Öregek vagyunk már, ugye, és a hallásunkkal is baj van!? Dolgozni sem tudunk…
    Józsi nem szólt semmit, csak visszafordult a fogashoz és elkezdett öltözni. Amikor elkészült, visszakérte a dossziét, és az öreg Gandhi asztalán lévő ollóval három darabra vágta. Legjobbakat kívánt a két hüledező inspektornak, majd a kamerába is nyomott egy kétujjas tisztelgést és elballagott.

    Barkas sosem ment többé Piroskához. Egy interneten megismert, gyengén látó masszőr vette gondozásába a hátát, a karját és a vállát. Két hónapra rá visszatért az ereje, az életkedve, és újra munkába állt.

    Egy csütörtöki napon, amikor már éppen végzett a munkával, a FOEB épületétől kétsaroknyira meglátta Piroskát az út szélén a latyakban toporogva, amint egy sütőlapát telefont szorít a fejéhez. Mögötte megviselt Corsája állt felnyitott motorházfedéllel.
    – No, ez sem változott semmit. – gondolta Józsi. Úgy nyomja a telót az agyába, mintha tudásinjekció lenne.
    Automatikusan fékezett, szinte azonnal látta, hogy Piroska bajban van.
    – Kézcsók, segíthetek? – köszönt rá az orvosnőre. – Látom nincs minden teljesen rendben.

    – Hála istennek, hogy észrevett kedves Józsikám! – örvendezett Piroska. – Képzelje, próbálom a férjemet hívni, de nem veszi fel. Lehet elaludt megint a műtermében.
    – Kipurcant az autó? – kérdezett rá Barkas.
    – A motor jár, de nem lehet vele haladni, és büdös van benne nagyon.
    – Leégett a kuplung sajnos. – szagolgatta a motorteret Józsi.
    – Haza tudna húzni bennünket Józsikám? – kérdezte legszebb mosolyával Piroska.
    – Bennünket…? – Vizsgálta a kis Opel utasterét Barkas. Alig ismerte fel a bepárásodott ablakon keresztül integető Éva főorvos asszonyt. – Persze, hogy segítek, azért vannak a jó barátok! – felelte némi iróniával a hangjában a férfi.

    Józsi ráakasztotta a kötelet a Corsára és a Barkas vonóhorgára. Közben kioktatta Piroskát, hogy ne szaladjon rá, ha lassít, lehetőleg mindig tartsa feszesen a kötelet.
    – Tudom, már húzott a férjem is, és rendben volt minden. – mutatta fel hüvelykujját a doktornő.
    Lassan, finoman indultak el. Az Opelben járt a motor, mivel a hölgyek nagyon fáztak és a kormány-szervo működtetése miatt is szükség volt rá. A kuplungszag jótékonyan elnyomta a Barkas bűzét, így a ventilátort 3-as fokozaton járatták. Piroska az ablakra irányította a fűtést, mert kezdett homályosan látni. Igaz, hogy nem mentek gyorsan, de egyre nőtt benne a bizonytalanság, mintha szitált volna alattuk az út. Fejfájás tört rá, és a reggeli is vissza próbált köszönni. Ahogy oldalt mert tekinteni, azt látta, hogy Éva főorvosnő leszorított fejjel éppen a trepnigumira hány. Amire visszanézett, már nagy csattanással benne is voltak a Barkas vonóhorgában.
    Ahogy szokták mondani: butára tört a Corsa orra. A két orvosnőből nem látszott semmi a kinyílt légzsákoktól.
    A kiérkező mentők elvitték a szén-monoxid mérgezést szenvedett sérülteket, a rendőrök pedig leállították a még mindig járó motorú Opelt. Eközben vette észre egyikük a padlón szétterülő iratokat, dossziékat és a porciókra osztott papírpénzt. Tizenhárom aláírt FOEB-os orvosi beutalót és dokumentációt találtak, mellettük ugyancsak tizenhárom, 150.000 Ft-os pénzköteget.

    Józsit másnap reggel a tüzépes cimborája megnyugtatta:
    – Ezek is keményen rőfölték a lóvét… No, de csodálkozol? A mai világban már Piroska kapja be a farkast.  
    – Jut eszembe Józsibogár, a Barkas szívatóját visszatoltad? – somolygott huncut képpel a főnök.

    Kategória: EPIKA | Megtekintések száma: 38 | Hozzáadta:: tokio170 | Címkék (kulcsszavak): korupció, barkas, orvos, Piroska | Helyezés: 0.0/0
    Összes hozzászólás: 0
    avatar
    KERESÉS
    STATISZTIKA


    PORTÁLTAGOK: 87
    KOMMENTEK: 429
    FÓRUM: 4/9
    FOTÓK: 36
    OLVASNIVALÓ: 303
    HÍREK: 56
    LETÖLTÉSEK: 4
    PUBLICISZTIKA: 18
    VÁLOGATÁSOK: 21
    VIDEÓK: 6

    Születésnapok:

    FRISS KOMMENTEK
    Nagy tudású alkotó volt. Sugárzott belőle a műszaki ember racionalizmusa és logi

    Mindegy, hogy milyen irányból hatnak ránk a szélsőséges eszmék, eltompítják a jó

    A piacgazdaság szabályozó funkciója csak egy nagy humbug olyan környezetben, aho

    Köszi Misu. Ötös pacsi!

    Igyekszik a versenyző. Ötös pacsi!


    ÜZENŐFAL
    VIDEÓK
    00:01:54

    Czinege László: Karácsonyi szonett

    • Látogatottság:
    • Összes hozzászólás: 2
    • Helyezés: 5.0
    00:04:46

    Czinege László: kéjpillanat

    • Látogatottság:
    • Összes hozzászólás: 1
    • Helyezés: 4.0
    00:03:14

    Elszívás

    • Látogatottság:
    • Összes hozzászólás: 3
    • Helyezés: 0.0
    HANGOSVERSEK
    [2013-06-18][Hangosversek]
    Becsülj akkor... (4)
    [2013-09-21][Hangosversek]
    Őszi éj Pesten (1)
    [2014-08-27][Hangosversek]
    Mintha kézenfekvő lenne (1)
    [2022-02-15][Hangosversek]
    Czinege László: Húsz év kánikula (0)
    ARCHÍVUM
    CÍMKEFELHŐ
    Copyright

    Irodalom Online

    © 2022