
Üdvözöllek Téged, ki jelenedben éppen ezeket a sorokat olvasod.
Bármennyire is hihetetlennek tűnik, ez a történet egy üzenet a jövőből. Az Utolsó Háború után veszi kezdetét, amelynek látszólag mindössze egyetlen ember túlélője van félig gépként, mert tudata egy cyborg testébe került átültetésre. Vajon miképp élhette túl, és mért pont ő a háborút?
A válasz még csak a kezdet.
A Menedékben él egy összetett személyiségű, állandóan lebegő és pulzáló, gömb formájú fénylénnyel. Honnan jött, és ki ez a lény? Sem ő, sem az ember nem emlékszik múltjára, mintha csak most kezdődött volna az életük, ám mindketten érzik, hogy közel sem ez az igazság.
A legfőbb kérdés mégis az, miképp kapcsolódhat össze egy látszólag kitalált történet a jeleneddel, számodra, ki továbbra is ezeket a sorokat olvasod. Ígérem válaszra lelsz l
...
Tovább »
|
tükörtojás voltál.
reggeli olajban kisütve széled ropogósra barnult.
alakod az elfolyás pillanatában szilárdult meg.
belsőd sárgán remegett, tetején vékony réteg, síkos késem alatt kiontotta folyékony lényét.
puha voltál, ahogy ott hevertél előttem a lapostányéron.
megehettelek volna, de csak az a kép villant fel előttem, ahogy héjadat megtörve beleütöttelek a sokat látott sertésszagú serpenyőbe.
áradtál benne, átlátszó tested tetején kis szigetként hullámzott a kerekded sárga remegés. fehérré sültél át a kezem alatt, elvettem tiszta színedet, mert éhes voltam.
s most mégsem kellesz.
finoman tovább szeletellek, míg beleveszel a tányérba, s még vársz, amíg magamat is odadarabolom kicsi hagymakarikákként.
egyek maradunk egymás ízében.
|

Amikor megszülettem, tizennyolc voltam éppen
Szinte felnőtt, s milyen határozottan éltem
a minde
...
Tovább »
|
A Jenő nevű haverom felesége délben – meggondolatlanul – kikiabált az udvarra:
– Kész a kaja, jöhetsz ebédelni, Jenőkém!
A szomszéd meg (aki évek óta hallgatózik és kukucskál a Jenőék udvarára néző vécéablakból), eldobta a kezében lévő klozetkefét, beszaladt a hivatalba a jegyzőhöz, és feljelentést tett – mondván, hogy a Jenő: kém!
A jegyzőnek se kellett több (mert ki nem állhatta Jenőt, de főleg a családját, ugyanis azok tudtak a viselt dolgairól), megbízta az önkormányzati faliújság szerkesztőjét, még aznap délután hozza le a helyi „tacepaón”, hogy ez az elvetemült Jenő: kém! A falu hangosbemondóján keresztül pedig – halasztást nem tűrve – drámai beszédet mondott a polgármester is. Rezignált hangon jelentette be a világvégét, és ann
...
Tovább »
|
igazság
Gyártja, gyűri, gyömöszöli, gyúrja
az ember a maga kis igazát,
mindenki tolja, löki kifúlva –
azért sem hagyja soha odaát.
okosság
A szomszéd füle mindig zöldebb –
bár neki sem örök a tavasza –,
nyoma sincs holmi késztetésnek,
hogy mi egyetértsünk valaha.
munka
Dolgozik úgy egynegyedünk – néha,
a többi agg, rokkant vagy fiatal,
esetleg seftes, útszéli céda, –
s hízelgő, kit eltart a hivatal.
munkanélküliség
A munkaképes a körmét rágja,
sok csavargó szutyokban térdepel,
segélyből az élet nem nagy vágta –
mindenki azt kap, amit érdemel?
állam
Drága
...
Tovább »
|
Az utcánkban, melyet kezdetben – nem tudni miért – a pokolról kereszteltek el, s csak később vehette fel Nepomuki Szent János nevét, annyi híresség lakott és élt, hogy egy kisebb város a felével is beérte volna. Eme hírességek egyike Ösztöke volt, becsületes nevén ifjabb Fedák József, akit ugyan nem ismertem személyesen, de Nagy bácsi, a nagyapja és a környékbeliek annyit meséltek róla, hogy abból egy regény is kikerekedhetne. A számos történet közül nekem az tetszett a legjobban, amelyik életreszólóan megalapozta az eleven legényke hírnevét.
Nos, a szóbeszéd szerint olyan négy-ötéves lehetett, talán még annyi sem, amikor egyik vasárnap, miközben annak rendje s módja szerint folyt a délelőtti szentmise a premont
...
Tovább »
|
Csősz Pistáról minden valamirevaló váradi tudta, hogy burokban született. Az efféle kiváltságos embert, élete végéig elkíséri a szerencse. Messziről megérzi a földbe ásott kincset, akár a jó szamár a készülő esőt. Megérzi, és meg is találja. Ráadásul sem kés, sem kard, de még a pisztoly- vagy a puskagolyó sem képes ártani neki.
Hogy Csősz Pista valóban szerencsés csillagzat alatt született, már egészen zsenge korában bebizonyosodott. Hatéves lehetett, amikor bátyjai felállították a Széles utcai híd korlátjára, aztán rászóltak: Na, ugorj, öcsi! Pista gyerek nem is kérette magát, rögvest elrugaszkodott és olyan szép homorú ívű csukafejessel érkezett a Körösbe, hogy még a Szajkó fivérek is eltátották tőle a szájukat. Csakhogy a pillér tövében jókora kőtömb lapult. Vélhetően még a hajdani hídépítők felejtették ott, bár az sem kizárt, hogy a
...
Tovább »
|
 Régi karácsonyi emlékeim között időnként felsejlik egy furcsa öregember, egy favágó arca, akit mindenki csak Szőrösfülűként ismert Nagyváradon.
Aprócska legény voltam, tán abban az esztendőben kerültem iskolába, amikor Szenteste, a templomból hazafelé tartva apám észrevette. Egy félig lebontott tűzfal tövében, a kővé fagyott földre terített kartonokon feküdt, mély álmot színlelve. Azon az estén különösen hideg volt. Az utcai lámpák fényétől kékesen csillogott a fák ágait borító zúzmara, a házfalak szinte ontották a jeges zimankót.
– Keljen fel, jóember! – rázta meg apám. – Ha itt marad, reggelre maga is olyan keményre fagy, mint a föld – tette hozzá nyomatékképpen.
– Mit akar?… – dünnyögte mérgesen a vénemb
...
Tovább »
|
|