Ej, ej, nem jó, ha elmélázom, legfeljebb annyi megengedhető, hogy tekerjek kicsit az idő kerekén! 
Legalább annyit, hogy elmesélhessem, hogyan vágta ki magát a köszöntés gubancából az egykori igazgatónk.

Amit máig tudok fogalmazás terén, tőle tanultam. Igazi cicerói körmondatainak bámulatos útvesztőiben ő is alig igazodott ki, mégis olyan precíz, érthető és alapos mondani való kerekedett a fogalmazásaiból, hogy elképedtem. Sosem tanultam tőle tudatosan, de rám ragadt, amivel bűvészkedett, az, mekkora hatalma van a szavaknak.

Nem hagyhatom ki, hogy egy publikációból ne idézzek, ahol 35 éves gyógyító orvosként valamikor így jellemezték:

„…igazgató főorvos mindig ráér, mindig késésben van, mindig hangosan gondolkodik.

Még fiatal ember. Harmincöt éves. Haja egy felelő diáké, köpenye alatt rövid ujjú inget visel, gesztusai ... Tovább »