ki álmodja tovább álmunk,
ha rájuk többé nem találunk,

amikor majd odébb állunk,
és megfakult köddé válunk,

…helyettünk…?

ki gyűjt kincset szép szavakból,
épít falat akaratból,

ha nem leszünk ott, éppen akkor?

ki sző álmot gondolatból,
tovatűnő pillanatból,

amikor majd elmegyünk,
s egymásnak már nem leszünk...

…csak elmúlik az életünk…?

ki csókol meg minden álmot,
az összes percet, ami áldott,

ki ölel még egyszer újra,
szerelemtől megvakulva…

s ki lesz az, ki jobbá tehet...

…aki szeret, aki szeret…

…helyetted?...

ki verhet rám rabbilincset,
hogy hordjam, mint ritka kincset,

ha szerelmünk már elfogyott,
álmodlak, s te nem vagy ott…?

…nem leszel az őrangyalom, és nem lesz rá soha többé alkalom…

érzés,
ami ön nélkül nem kell,
mégis eljött egy borongós reggel.
karc az égen, mondom, hogy nem kell,
felkelek helyette nem túl jó kedvvel.

már megint egy kábult ébredés,
már megint a tegnapi tévedés,
már megint a zaklatott érverés,
már megint csak hajnali létezés.

lobban a lélek, és dörren az ég,
esni fog biztosan, nem esett rég.
már hull az eső, sír a sárban,
alszik a tavasz, bent a nyárban,
alszik az álom, benne a vágyban,
alszik az érzés, a kisszobában.

szökik az árnyék, lopja a reggel,
hiába szegeztem ezernyi szeggel.
a fénnyel jött egyszer, a fénnyel is ment el,
helyette megint a tegnapi reggel.
kék szeme álom, kék, mint a tenger,
itt van az érzés, az ami nem kell.

zokog a szívem, hajnalban felkel,
kigyúl, és lángol magáért reggel.
velem van legalább képzeletben,
maradjunk együtt, benne kett ... Tovább »

A fényes Édenből
az anyák álmodják,
a vér: aranyalma -
s testükbe fogadják…
Gyémánt a magja és
selyem édes húsa,
kiáltás ébreszti
eleven valóra.
Az ősök léptétől
népek ismerszenek,
bölcs ösvényeiken
apák nevelődnek.
Isten-kegy minden nép!
S fenn ragyog fejükön
a Kozmosz-korona!
Országalma a vér -
s a nők tudnak róla