Irodalmi portál, olvasnivaló Hétfő, 2023-02-06, 04:05
INTERAKTÍV IRODALMI PORTÁL
Olvasnivaló irodalom
Főoldal | Regisztráció | Belépés Üdvözöllek Vendég | RSS
FŐMENÜ
OLDAL KATEGÓRIÁK
EPIKA [64]
Pl: Anekdota Elbeszélés Életrajz Humoreszk Karcolat Kisregény Kistörténetek Levél Mese Napló Novella Önéletrajz Pamflet Paródia Regény Tárca Útleírás
LÍRA [220]
Pl: Ars poetica Dal Elégia Gúnydal Gyászdal Haiku Helyzetdal Képvers Óda Önmegszólító vers Panaszdal Prózavers Rapszódia Szabad vers
DRÁMA [1]
Pl: Abszurd dráma Bohózat Bosszúdráma Burleszk Commedia dell'arte Drámai költemény Egyfelvonásos Kabaré Komédia Közjáték Melodráma Mesejáték Mirákulum Misztériumjáték Monodráma Színjáték Történelmi dráma Tragédia Tragikomédia
ÁTMENETI MŰFAJOK [8]
Apokalipszis Ballada Chantefable Ekloga Életkép Episztola Haláltánc Hosszúvers Idill Panegirikusz Románc Románcos ballada Széphistória Tájköltészet Tanköltemény Testamentum Thriller
FRISS MAGAZIN
VÁLOGATÁSOK
FÓRUMTÉMÁK
  • ORVOSI KORRUPCIÓ (0)
  • Így nyír ki minket a munka (4)
  • Hawking: Nincsenek is fekete lyukak (1)
  • Melyek voltak a 2013-as év legjobb magyar könyvei? (0)
  • ÚJ KÉPEK
    Czinege Katalin Emma portréja
    Bory-Vár
    Győri utcakép
    Csengettyűk - virágfotó
    Gyerekportré
    BANNERFORGATÓ
    LINKPARTNEREINK
  • RÖVIDÁRU
  • LINKÉPÍTŐ
  • FÉNYÁTERESZTŐ FÜGGÖNY
  • LAKÁSTEXTIL WEBÁRUHÁZ
  • MÉTERÁRU
  • VOILE FÜGGÖNY
  • PATCHWORK
  • ÁGYTAKARÓ
  • ORGANZA FÜGGÖNY
  • ÚJ TEXTIL
  • TEXTILPONT KISZÁLLÍTÁS
  • FÜGGÖNY MÉTERÁRU BUDAPEST
  • TEXTIL
  • ÁGYNEMŰ
  • TOKIO170
  • LAKÁSTEXTIL
  • FÜGGÖNY KISZÁLLÍTÁS
  • FÜGGÖNY
  • WEBÁRUHÁZ
  • SPANYOL LONETA
  • PAMUTVÁSZON
  • KÖVESS BENNÜNKET!
    FACEBOOK OLDALUNK
    CÍMKEFELHŐ
    irodalom Vers líra gondolat Czinege László NOVELLA Taxi költészet napja egészségügy jegyzet taxis hangulat karácsony nyár költészet magazin könyv budapest versek kultúra tavasz gabiga interjú támogatás valósághatáron elszívás idő szerelem Bátai Tibor Czinege László interjú Dány Gárdonyi Géza karácsonyi szonett epika SZÜLETÉSNAP természetfotó kerti virág dugó makrofotó kistörténet Ünnepi Könyvhét kutyavilág könyvhét hangosvers próza Őszi kép könyvvásár napnyugta irodalmi díj irodalmi portálok tokio170 Szőrösfülű Erdély Csősz Pista író irodalom online betegség lélekletöltés kiállítás forradalom írótábor idézetek fotó díj olvasnivaló kéz a kézben képzőművészet Harper Lee magyar költészet napja szabadságharc Man Booker ősz novellák életkép emlék online irodalom publikáció publikálás irodalom hírek húsvét hajléktalan háború kutya áprilisi tréfa bíróság korrupció jogtalanság rendőri túlkapás brutalitás jog kórház bántalmazás élet halál Vuts Józsefné kamaszlélek elmúlás baleset emlékek hétfő reggel
    Főoldal »

    Olvasnivaló irodalom


    1 2 3 ... 15 16 »

    Hajnali álom

     

    Kertek kontúrján borzol a fésűfogú szél,
    tetőcserepeken puhán tapogat a fény.
    Az utcai lámpa, mint óriási sáska,
    guvadó szemével a virradatot várja.

    Házfalak sarkain már vibrál a hajnal,
    kerítésdrótokon billeg üggyel-bajjal,
    furcsán álmélkodik, szemléli a tájat,
    tétova színekből állít össze nyájat.

    Rád gondolok hosszan, míg erőt gyűjt az új nap:
    Lesz-e elég időnk, mint sorban utolsóknak?
    Összegyűjthetjük-e a szerteszórt éveket?
    Mély álomfoglalatba illesztem képedet.

     

     

     

    Kategória: LÍRA | Megtekintések száma: 30 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2023-01-07 | Hozzászólások (0)

    Retró részlet

     

    Óvatosan apróz a lét,
    megretten, mert magas a tét,
    ábrándja már gyűrt papiros…
    Itt a piros - hol a piros?

    Volt egyszer egy Szelídkelet -
    mosoly volt csak, vagy rettenet?
    Rőzselángja - büszke eszme,
    kísértetként száll még füstje.

    Régi házban törött ablak,
    szabadon jár a gondolat,
    leng az ajtó, bánt a huzat,
    házőrzőnek a gond maradt.

    Sötétedik, lapít a por,
    megreccsen az ócska bútor,
    mécsest gyújt a szellemirtó,
    ingó fénye - hamis retró.

     

    2007-11-24

    Megtekintések száma: 37 | Hozzáadta:: miramadam | Dátum: 2023-01-05 | Hozzászólások (0)


    Moszkva tér


    Rozzant buszok járnak
    fuldokló motorral,
    kövér füstöt nyomnak
    keverve korommal.

    Imbolygó oszlopok,
    drótháló rengeteg -
    vágány útvesztőben
    villamos ténfereg.

    Csiszolatlan gyémánt,
    háromszög alakban
    körbezárt udvar,
    málló foglalatban.

    Salétromos házak,
    szégyenlős ablakok,
    lesütött szemekkel
    várják a holnapot.

    Hatszögletű gombák,
    forgalmi épület,
    ravatalon fekvők -
    leélték éltüket.

    Színház itt az utca,
    ámul a közönség,
    gyülekezőt tart
    a színész közösség:

    Alkalmi munkások,
    tántorgó részegek,
    kolduló mű-sánták,
    éjjeli nepperek.

    Mintha késve lenne -
    nagy sietve teszi -,
    rohan körbe-körbe
    vén locsoló kocsi.

    Nyomja a vízágyút,
    fénylik már az aszfalt,
    nem látszik a kátyú -
    ám lehetsz tapasztalt...

    Vánszorog az éjjel -
    szél húzza a kezét,
    felszárad az úttest,
    s ott marad a szemét.


    Rozzant buszok járnak
    fuldokló motorral,
    kövér füstöt nyomnak
    keverve korommal.

    Imbolygó oszlopok,
    drótháló rengeteg -
    vágány útvesztőben
    villamos ténfereg.

     


    2006-10-17
     

    Kategória: LÍRA | Megtekintések száma: 39 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2022-12-23 | Hozzászólások (1)


    Kalapács a kézbenAkkoriban új remények, változások, és a szabadság fejlődése kerültek a gondolkodás középpontjába. Ez idő tájt vált hazánk a legvidámabb barakká a szocialista országok táborában. Valamelyest emelkedtek a fizetések, ami lehetővé tette a fogyasztás minimális növekedését. Átalakulóban volt a politika, az életvitel, az öltözködés és a gyermeknevelés.

    Attila szülei 1961-ben már megengedhették maguknak, hogy félévente egy-egy vasárnap ellátogassanak a 25 km-re lévő kis faluban élő rokonsághoz, és néhány órát eltölthessenek testvérek, sógorok, sógornők és unokaöccsök társaságában. Unokahúguk nem volt, mivel minden családban kizárólag fiúgyermekek születettek.
    A legifjabb jövevény, a Zoltán névre keresztelt lurkó, ránézésre kifejezetten masszív gyereknek tűnt. Hét hónapos létére már könnyedén felállt a rácsos ágyban és hevesen nyúlkált a süteményestál után, amiből az ágy körül ülő felnőttek és idősebb gyerekek falatoztak.
    Miközben a felnőttek a hónapok alatt alatt felgyűlt megbeszélnivalókkal traktálták egymást, Tamás, a legifjabb családtag gézengúz bátyja, a csöppséget instruálta. Az apróság akár egy jól idomított kiskutya, úgy produkálta magát. Kelt, feküdt, homorított, domborított, vagy a kezével emelgette a felsőtestét a testvéri vezényszavakra. Attila, Tamás és a többi unokatesó nagyokat kacagva, remekül szórakoztak Zolika mutatványain.
    Zolika, amikor már szinte minden attrakcióját bemutatta, a süteményestál után kapott és berántotta a kiságyába a maradékot. Mielőtt azonban majszolni kezdhette volna, Attila anyukája kivette előle a tálat és az asztalra tette. Bori mama visszaült székére, a kiságy közelébe, és féloldalt fordulva folytatta Anna húgával a beszélgetést.
    Tamás ránézett az öccsére és látta, hogy a kis vasgyúró be van sózva a csalódottságtól és a tenni akarástól. Ekkor felhangzott a délután azóta is emlegetett vezényszava:
    – Pútyák, ugorj neki!
    A kis Zolika – azaz Pútyák – felállt a kiságyban és az oldalvást ülő Bori mamát úgy arcon vágta, hogy annak az ijedtségtől és a fájdalomtól rögtön kicsordult a könnye. Nem akarta elhinni, hogy egy hét hónapos baba ekkorát üthet. Sértődötten ült arrébb a kiságytól és még mindig szipogva hagyta, hogy a húga vizes borogatást tegyen  vöröslő arcára, amin jól felismerhető volt a kis vasgyúró kézjegye.

    Eltelt huszonöt év, ám Pútyák és Bori mama ennyi idő alatt sem kedvelték meg egymást, sőt még Annának, az anyjának sem volt különösebb indoka, hogy fiát szeretetre méltónak találhassa. Zoli és a bátyja ugyanis az évek során kimondottan a család haramiájává váltak. Ami nem volt lelakatolva, azt mind elvitték otthonról. Eladták és elitták az árát. Szüleik egy idő után már nem tudták elviselni a folytonos kártételt –, feljelentették őket a rendőrségen. A két rossz életű, részeges fiatal letöltendő börtönbüntetést kapott.
    Ahogy telt az idő azonban, a szülők jobban megbánták tettüket, mint a börtönben ülő, elfásult gyerekeik, így a kiszabott büntetés letöltése után visszafogadták őket a házhoz. Kezdődött elölről minden, a két szeszkazán lódított, fosztogatott és ivott tovább.
    Az idősödő szülők kínszenvedésének a begyűrűző munkanélküliség vetett véget. Amikor a rendszerváltás után a faluban már nem akadt munka, teljesen elapadtak a pénzforrások, a rovott múltú testvérek nem tudtak a szülőktől és környékbeliektől mit ellopni.
    A két haramia kényszeredetten összepakolt és elindult világot látni. Az idősebbik testvér keresett szakmát tanult, és pék lett egy felkapott bevásárlóközpontban. Zolit pedig, aki az állatokhoz kiválóan értett, egy jómódú gazdálkodó farmján megbecsült állatgondozóként alkalmazták. Gondolhatnánk, hogy ezzel a történetnek vége, egyértelmű a happy end. De, közel sem úgy alakult, mivel néhány év alatt összedőlt a cefreszagú kártyavár.

    Mindketten megnősültek, ám száműzték őket az asszonyok, mivel nem bírták elviselni az újra és újra fellángoló alkoholista életmódjukat. Gyerekeik nevelésében sem lehetett rájuk számítani, napokra, hetekre felszívódtak, és egy-egy tivornyázás után lezüllött, elviseletlenül leharcolt állapotban, pénzüket elverve próbáltak visszadiffundálni a családi közegbe. Hazudtak, ígérgettek, csaltak, loptak, ahogy korábban tették.
    Tamás hazudozása odáig fajult, hogy új házasságot kötött, miközben az első házasságából született gyermekei felnevelésében sem vett részt. Gyerektartási kötelezettségét nem teljesítette, inkább bujkált az országban. Ennek ellenére (az ő múltjával) valahogy elvégzett egy biztonsági őr tanfolyamot és kutyás őrnek alkalmazták. Új feleségétől szintén született két gyermeke, de rövidesen onnan is ki lett ebrudalva.
    Zoli sem tudott gyökeret verni az állattenyésztő vállalkozónál, pedig amíg mérsékelte az ivást, gazdája igazán megbecsülte, nívós lakást is biztosított neki. Egy napon azonban újra beindult és minden megtakarítását egy hét alatt elmulatta. Egy idősebb csövessel állt össze és annak lepusztult kunyhójába vackolta be magát. Gyerekével ő sem foglalkozott, lányát volt felesége egyedül nevelte fel.

    Anna hírt kapott Zoli fiáról, és miután a férje meghalt, visszacsalogatta az öreg csövessel közösen használt vackáról. Ismét úgy tűnt, hogy rendeződnek a dolgok, Pútyáknak stabil munkahelye lett egy újonnan indult vállalkozás kacsatelepén, de a karma megint közbelépett.
    Nem világos, hogy hogyan és miért, de a hatalmas erejű Zoli, egy őt meglátogató férfit csupasz kézzel agyoncsapott a kacsatelepen. A nyomozás nem találta teljesen bizonyítottnak az emberölést (az anyja is megtett minden tőle telhetőt), így csak hat évet kapott, amit harmadoltak jó magaviselete miatt. Anna úgy várta haza fiát, mint egy messiást, hiszen férje halála után a bivalyerős Zolit tartotta az „embernek”.

    Attila nem szívesen szólt bele a rokonok életvitelébe, így amikor meglátogatta nagynénjét, akkor is csak szőrmentén taglalták a kialakult helyzetet. Nem igazán tetszett neki, hogy Anna őt kérte meg, hogy látogassák meg Zolit a börtönben. Anna azonban addig-addig erősgette, hogy a fia ártatlan, nem ő csapta agyon az áldozatot (mivel egy harmadik személy DNS-ét is kimutatták a helyszínen talált cigarettacsikkeken), hogy végül meglágyult Attila szíve és elvállalta az utat.
    Zoli úgy tűnt, hogy megváltozott a bezártságban letöltött évek alatt. Elmesélte, miként tervezi újra az életét. Fogadkozott, hogy soha többet nem iszik, és ezt Attila el is hitte neki. Akkor már csak három hónap volt hátra a büntetésből.
    Amint kiengedték Zolit a börtönből, hazaköltözött az anyjához. Egy helyi Kft.-nél kapott állást. Az erős fizikai munkát jól bíró emberre szükség van, bármilyen az előélete. Ahogy Zoli büszkén kiemelte:
    – Én annyi nádat vágok, mint amennyit hét nyeszlett melós – nem véletlenül kedvel az igazgató.
    Attila minden látogatásakor vitt magával alkoholmentes sört és azzal kínálta Zolit, hogy hadd szokja. Úgy vette azonban észre, hogy unokatestvérének nem igazán ízlik a szeszmentes ital. A cigaretta elleni kampánybeszéde sem lelt nyitott fülekre. Zoli, a maga szárította dohánylevélből aprította és töltötte a koporsószegeknek becézett bűzrudakat. Amilyen átéléssel és szakszerűséggel gyártotta a paklikat, és amilyen áhítattal gyújtott rá a kapadohányra, Attila megsejtette, olyan erős a függőség nála, hogy csak idő kérdése, mikor tér vissza a cefre biztosította élményhez is.
    Zoli nyár elején szabadult. Szeptemberi látogatásakor viszont Anna már elkeseredetten súgta Attilának, hogy megint iszik a fia. Pútyák eltűnt négy napra és elitta az összes, megtakarított pénzüket, 460.000 forintot.
    Attila teljesen összezuhant, elvesztette minden hitét és megelőlegezett bizalmát.
    – Érdemes volt ennyit foglalkoztam Pútyákkal? – Ezért mentem be hozzá a börtönbe? – Ezért próbáltam a lelkére beszélni és agitáltam a józan, káros szenvedélyektől mentes életre?

    Megkeményítette szívét és többet nem ment hozzájuk, nem próbálta megheftelni Pútyák életét.

    Egy év sem telt el azonban, a nagynénje kereste meg telefonon, a közeli kórházból hívta.
    – Teljesen megveszett Zoli, már folyamatosan ivott, rendszeresen elherdálta a pénzünket – panaszolta. – Sokadjára vontam felelősségre, de legutóbb, annyira begerjedt, hogy kalapáccsal esett nekem. Nyolc ütéssel verte be a fejem tetejét. Élet és halál között lebegtem két hétig.
    Attila csak hallgatta nagynénje szavait. Átérezte, hogy az idős asszony mennyire szenvedhetett, elképzelte súlyos sérüléseit.
    – Semmit sem tudok tenni, semmin sem tudok már javítani – válaszolta meg magának. – Talán ha kisgyerekként nem lett volna betanítva, hogy „Pútyák, ugorj neki!”, akkor minden másként alakul? – Mindenesetre ez már nem az én világom. Csatározzanak egymással a beltagok, a testvérek, a szülő és az igazságszolgáltatás! 

    Zolit ismét börtönbe zárták, tíz évet kapott. Anna tizenegy hónapra rá meghalt, legyengült szervezete kimerült a felépülésért folytatott küzdelemben. Pútyák már nem mehetett ki a börtönből anyja temetésére. Néhány héten belül elvitte a tüdőrák.

    A szülői házat Tamás örökölte, akinek alkoholtól aszott képe úgy nézett ki, mintha a jivaró indiánok zsugorították volna össze. Szókincse erősen lecsökkent, bambán vigyorogva nyakra-főre  azt ismételgette:
    – Pútyák, ugorj neki!

    Kategória: EPIKA | Megtekintések száma: 86 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2022-11-01 | Hozzászólások (0)

    Modern mese. (Vagy mégsem? Döntsön a nyájas olvasó!)



    Piroska a Barkas mellettPiroska doktornőt lehetetlen volt nem becézni, hiszen őt minden páciense keresztnevén szólította. Így tette ezt a mozgásában erősen korlátozott, ötvenöt éves új betege, Barkas Józsi is, akit élettársa kellőképpen felkészített a sürgős vizitre. Első találkozásukkor az ócska autójáról elnevezett fuvarozó mégis majdnem összekapott a dokinővel, mivel az megpróbálta az uralkodó trend szerint pár perc alatt elhessegetni. Barkas viszont – rutinosan – azonnal érzékenyebbre állította receptorait. Ekkor Piroska visszainvitálta a besértődött beteget az ajtóból és átváltott a róla elhíresült, ráérős meghallgatásra, aminek során akár féltucatnyi telefont is elintézett.

    Józsi akkoriban éppen a rákospalotai tüzépről fuvarozott, és az egyik napon megrökönyödve vette észre, hogy bal kezével, már a kocsiajtót sem tudja kinyitni. Érezte ugyan hetek óta, hogy a vállában és a karjában nincs meg a régi erő, sőt a hátában is folyamatos izomgörcs és szúró fájdalom jelentkezik, de megpróbálta ignorálni. Beletemetkezett a munkába és a szabadidejében folytatott történetírásba.
    Barkas Józsit az új párja biztatta, hogy keresse fel végre Piroskát, mivel ő már évek óta hozzá járt hasonló bajaival, sőt néha még házhoz is hívta. Barkas így látogatta meg a doktornőt és kérte, hogy vegye fel páciensei közzé. Ezután kíváncsian várta a fejleményeket. Piroska pedig, mint minden orvoslátogató által precízen behálózott szakember, ajánlgatni kezdte a felkapott csodatévő gyógyszereket, amelyeket Barkason már többször kipróbáltak elkötelezett elődei. A próbák végül már odáig fajultak, hogy még a gumislagot is (ahogy ő nevezte) le kellett dugni és megtükrözni a gyomrát, mivel a gyomorfalat fájdalmasan kikezdték az agresszív kemikáliák. Józsi a vizsgálatot követően hatványozottan rosszabbul érezte magát. Evés után kiegyenesedni sem tudott, csak kérdőjel alakban, eltorzult képpel vánszorgott a mosdó irányába. Hiába, no a gyomorfal nem szereti, ha kitépnek belőle egy jókora darabot, még ha az csupán preventív célzatú szövetvizsgálatra kell is. A szövetmintavétel Józsi esetében ugyanis olyannyira erőteljesre sikeredett, hogy kezébe kapta a „slagot”, és úgy birkózott vele, mint biológus az anakondával. Sőt még a keze után kapkodó asszisztenst is kiképzett kommandós módjára taszította sarokba rémületében.

    Barkas – ahogy Piroska két telefonhívása közben jutott rá ideje – megemlítette eme előzményeket háziorvosának, aki jelentőségteljesen bólogatott és váratlanul mérni kezdte a vérnyomását. Sajnálatára nem folytathatta a történetet, mivel a diagnoszta szigorúan rászólt, hogy ilyenkor csendben kell maradnia.
    – Folyton szétszakítják az embert, sehol nem lehet egy gondolatot befejezni. – süppedt a hígfolyós csendbe, Józsi. – Legalább egyszer tudnám elmondani végre valakinek a folyamatot, úgy, ahogy az én rendszeremben tárolva van, és nem úgy, ahogy a kapkodó diagnoszták elvárják, akik silány módszereik eredményeként, eddig még egytől egyig téves következtetésekre jutottak.

    Amíg pötyörésztek a semmittevés másodpercei, Barkas végre fesztelenül nézelődhetett a rendelőben. Nem volt már rajta a segítő információközlés idegesítő kényszere. Óvatosan forgatva a szemeit, megállapította, hogy megállt az idő a rendelőben is az 1978-as állapotban, akár a lakótelepen úgy általában. Ezen úgy meglepődött, mint a mesebeli királyfi Csipkerózsika várkastélyában bolyongva, amikor a toronyba ért. Annyi különbséget azonban rögtön észrevett, hogy kövezet helyett itt exkluzív linóleum borítja a padlót és rokka helyett egy vérnyomásmérő képviseli a csúcstechnikát. Egy keskeny ágy itt is van, ám nem alussza rajta senki százéves álmát.
    Ahogy lezajlott a közbeiktatott, néma szertartás, Piroska annyit szólt:
    – Ez elég alacsony Józsi.
    – Alacsony szokott lenni. – felelte bizonytalanul Barkas. Nem tudta, hogy ez jelenthet-e valamiféle hátrányt, de a korábbi diagnoszták is általában ennyivel befejezettnek tekintették a téma taglalását.

    – Szóval nem szeretne gyulladáscsökkentőket szedni? – kérdezte Piroska. – Pedig van most egy új… Ez teljesen más alapon működik.
    – Mindent ismerek már – felelte Barkas. Amit meg még nem, azt megkeresem a neten, de általában egyik sem tetszik. – Igazából azonban nem is gondolom, hogy nekem artrózisom van, hanem talán valamiféle autoimmun válasz, vagy vérellátási zavar lehet a problémáim hátterében.
    Nüansznyit még elkalandozott betegségének kusza szálai között és meglepve vette tudomásul, hogy Piroska már egy ideje megint telefonál, mivel a fejéhez volt a mobilja szorítva és mozgott a szája.
    – Kihangosítás nélkül, a fejet akkora sugárzás éri, mintha a telefontorony antennájától egy méterrel diskurálna. – fanyalodott el Józsi. – Micsoda orvos lehet ez is…
    Piroska, amikor végre visszatért a másik dimenzióból, teljesen máshol folytatta, szöges ellentétben azzal, ahol előtte abbahagyták.

    – Akkor pihenjen Józsi, kiírom betegállományba. – Kéthetente kedden jöjjön felülvizsgálatra!
    Megpróbálunk majd helyet szerezni a reumatológián.

    Józsi havi ötvenkétezer forint táppénzt kapott, amiből akkoriban már csak a kettőjük ebédjére tellett a kajafutár szolgálatnál. Párja kisvállalkozása ráadásul ismét veszteséget termelt, így csak folyamatosan halmozódott az adósságuk.  
    Barkast a látszólagos pihenés sem töltötte fel energiával, hanem minden nap múltán szerencsétlenebbül kezdte érezni magát. A felülvizsgálatra érkezésekor már annyira maga alatt volt, hogy mentálisan is akadozott. A hosszú, legtöbbször három-négyórás várakozás alatt roppant fáradtságot érzett és hiába feszítette akaratát, időről időre elaludt.
    Amikor a bökdösésre felriadt, és betámolygott a vizsgálóba, Piroska bemutatta a főorvosnőnek, akiben Józsi a harmadik szomszédjára ismert. A kedves Éva főorvosnő rendben találta a táppénzes állományát és vigasztalta, hogy közösen biztosan találnak célravezető megoldást, ami elhozhatja a várva várt javulást.

    Barkas, hogy frusztráltságát elűzze, belevetette magát az írásba. Természetéhez hűen azonban ezt sem tudta kiegyensúlyozottan, mértékletesen folytatni. Valahogy úgy volt ezzel is, mint a salátaevéssel, vagy elfelejtette, vagy egyszerre megette az egészet, amikor még a második fogáshoz szinte hozzá sem nyúlt. Hiába próbálta irányítani Zsuzsi, a párja csak nem hallgatott rá, és akár húsz órákat is képes volt a monitor előtt gubbasztani. Néha sikerrel, néha viszont úgy, hogy azt sem tudta mivel telt el az egész éjszaka.
    Egyik ilyen hosszadalmas ücsörgés után – a hirtelen jött késztetés hatására – el akart indulni a négy méterre lévő fürdőszobába, de nem járt sikerrel. Azazhogy már a felállás sem úgy sikerült, mint várta. A lába, amint megpróbált ránehezedni, érzéketlen volt és gyenge. Akár egy darab, billegő tuskó. Nem érezte a talpát, ahogy a svédfalba kapaszkodva rugdosni kezdte a padlót.
    – Mi a bánat ez a béna kórság? – nézett ki a fejéből Józsi. Eddig a vállam és a kezem állt be, most meg már a lábam is kakukk?
    Gyorsan hívta Zsuzsit, és a segítségével elaraszolgatott a fürdőig. A megkönnyebbülés után addig gyúrta, gyömöszölte a lábát, amíg rá nem tudott állni. Úgy érezte, hogy ennek viszont már fele sem tréfa, úgyhogy azonnal át kell sántikálnia Piroskához, aki szerencsére délelőttös volt a rendelőben.
    A vizsgálat nem úgy kezdődött, amint azt Józsi elképzelte, hogy majd valamiféle konkrét módszerrel megpróbálják kizárni a trombózis lehetőségét, hanem csak mismásolás ment és a szokásos legyintgetés. Józsi, mint első alkalommal, szintén érzékenyebbre állította a receptorait, és keményebben odaszólt az orvosnőnek:
    – Úgy tudom, az artériás trombózis következménye lehet például a szívroham, az agyvérzés, perifériás vagy mezentrikus érbetegség, és a vérerekben kialakult vérrögök első jeleit gyakran a végtagokban észlelhetjük.
    Piroska csak pislogott (mint a miskolci kocsonyában a béka), aztán hirtelen pálfordulással, egy ócska szabócentit kapva elő, megmérte Józsi combjait. A bal combja vastagabbnak bizonyult három centivel, pedig jobb lábas. A háziorvos és asszisztense az ún. „fektetőbe” kísérték Barkast és lelkére kötötték, hogy ne is mozogjon, amíg meg nem érkezik a mentő.
    Józsiért azonban csak nem akart mentő jönni. Piroska viszont nem engedte el gyalog, hanem a rendelés végén hazavitte kis autójával, és felhívta újra a mentősöket.
    Barkas nem hallotta, hogy mit beszélnek, mert Piroska kiment a ház elé és úgy kommunikált a mentőszolgálat diszpécserével. Visszatérve azonban megnyugtatta, hogy csak feküdjön a nappaliban nyugodtan, mivel egy órán belül már tényleg itt lesznek érte.

    Amikor a mentő megérkezett, eszébe sem jutott a személyzetnek, hogy valamiféle jelét mutassák, hogy trombózisgyanús embert szállítanak, csupán annyit közöltek:
    – OK, mehetünk, menjen csak előre!
    A kórházban a mentősök az 1-es belen próbálták leadni Barkast, de a papírokat vizsgálva a szakszemélyzet ezt nem helyeselte és elküldte őket a 2-es belre. A mentősök szerint a háziorvos ragaszkodott az elhelyezéshez, ezért nem sikerült fogadni az állapotának megfelelő osztályon. A 2-es bel ugyanis első benyomásra olyannak tűnt, mint egy i ... Tovább »

    Kategória: EPIKA | Megtekintések száma: 113 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2022-11-01 | Hozzászólások (0)


    Gyufát gyujtogató gyerekAttila, a friss nyugger memóriáját sem kímélte különösebben a múló idő, mégis rögzült benne az a kép, amikor hatéves korában – 1963 november 22-én – nagybátyja rányitotta az ajtót a külső kamrában. Az első osztályos kisdiák – a korán beköszöntött fagyban – szálanként égetett el egy doboz gyufát. A villódzó lángok kihunytával felpöndörödő, kormos csonkokat a festetlen, durván megmunkált hajdani vízlóca göcse helyén tátongó mélyedésbe dobálta. Sorra gyújtogatta a gyufaszálakat és révülten figyelte a gyorsan eltűnő, kápráztató fényességet. Teljesen lefoglalták csapongó gondolatai, ezért ijedten rezzent össze, amikor Tivadar bácsikája váratlanul belépett.

    Benn a házban gyertyák égtek, a gyerek innen meríthette a késztetést. Szülei a rokonokkal együtt kishúgát gyászolták, így kaparintotta meg könnyen a szeme elől mindig jól eldugott gyufát.
    Nagybátyja nem szidta meg, csupán csendesen rászólt:
    – Gyere be hozzánk kisfiam, ne tüzeskedj itt a hidegben!
    A gyerek szótlanul követte a negyven év körüli, feketébe öltözött, búskomor embert a házba, és leült egy kemény hokedlire a konyhában. Nem akart a nagyszobában, a család többi tagja közé vegyülni. Nem szerette volna nézni a szoba közepén felravatalozott koporsót és hallani sem akarta, hogy a kishúgát mikor temetik.
    A három hónapos apróság olyan volt a parányi koporsóban, mintha csak aludna. Még az arcán is ugyanaz a durcásság tükröződött, mint amit életében látott, amikor a kiságya mellé ülve beszélt hozzá.
    – Lefogadom – képzelte el Attila –, a kezecskéje most is ökölbe van szorítva.
    Az akaratos, makacs szorítást néhány napja még érezhette, hiszen sok időt töltött kishúga ágyánál. Fogta a pici kezét és szólongatta. Próbált vele szívélyes kontaktust felvenni, de mivel a kislánynak az utóbbi időben már állandóan fájt a hasa, nem tudott nyugodtan feküdni, így legtöbbször meghiúsult a részéről kezdeményezett, lassan már szertartásos barátkozás. Az apróságnak – az akkori orvoslás által fel nem ismert okból – krónikus lett a hasmenése, ami lerontotta az általános hangulatát. Ennélfogva a kislány folyton csak durcásan kapkodta a fejét, keményen szorította parányi öklét és rendszerint hangosan bömbölt. Bátyja vigasztaló közeledésére szertelenül és elutasítóan reagált, szinte rá sem nézett. Attila végül belátta, jobb, ha békén hagyja az apróságot és visszavonul.
    – Itt hagylak, mert méregzsák vagy. – Az a neved, hogy rossz Rózka. – közölte komoly arcot vágva.
     
    A kis testvér ma már egyszerű esetnek számító ok – tejallergia – miatt került be végül a körzeti kórházba, ahol az első napon egy lelketlen nővér peluscsere közben pucéran hagyta az asztalon és rányitotta az ablakot. Gondolta, amíg elintézi dolgát, hadd szellőzzön a szoba. Tehette ezt mindazonáltal, mivel Rózsika mamáját a jobb karjában lévő csomóval, két emelettel lentebb éppen műtötték. Amikor egy óra múltán az édesanya végre visszatérhetett a babához, megütközve tapasztalta, hogy a pici magára hagyva, rekedten sivalkodik és kapálódzik a nejlonnal leterített asztalon, a nővér pedig sehol. A novemberi hideg viszont – ki tudja már mióta – tódult be a kitárt ablakon.
    A hasfájós kisbabát pár nap alatt elvitte a súlyos hipotermia. Emésztési problémája tulajdonképp szóba sem került, orvos ez ügyben ki sem vizsgálta a kórházban. Hétfőn felvették hasmenéssel, pénteken pedig szenvtelenül rávezették a kartonjára: meghalt kétoldali tüdőgyulladásban.

    Akkoriban az emberek nem voltak olyan jól kikupálva, mint manapság, Attila szüleinek eszükbe sem jutott, hogy felemeljék szavukat a kórházi személyzet hanyagsága ellen. Említés sem esett olyasmiről, hogy esetleg pereljenek. Akkoriban a nagybetűs KÓRHÁZ volt az egyik, megtámadhatatlan szent tehén.
     
    Egész más idők voltak azok, nagyon vigyázni kellett az embereknek a szájukra. Otthon is csendben kellett maradniuk, hogy lehessen érteni a kikapcsolhatatlan, vezetékes rádiót. Még a szentképeket is érdemes volt eldugni a falról, és minden délután gondosan ellenőrizni a petrót a lámpában, nehogy az esteli sötétben valami baj történjen.
    Akkoriban nem volt minden utcában villany, így nem volt TV sem. Téli estéken Attiláék – a plafonról lelógó, láncos foglalatba szerelt porcelánlámpát kis lángra állítva – a zömök öntöttvas dobkályha izzását csodálták, és boldogan hallgatták a huzat keltette kályhacső-dorombolást. Amikor pedig már jól átmelegedett a szoba, a döngölt, felmázolt földre terített rongyszőnyegeken hemperegtek vígan kacarászva. Ez volt a lefekvés előtti családi öröm-boldogság tetőpontja

    Attila nagy bánatát átérezve, nagymamája szorosan magához ölelte és fojtott hangon sutyorogta:
    – A halott gyerekek hamarosan feltámadnak aranyom.
    A gyerek gondolatai közé befészkelte magát ez a mondat, nem hagyta nyugodni, ezért ahogy egyedül találta anyukáját, kikérte a véleményét. A fiatalasszonynak rögtön kitörtek a könnyei, úgy szipogta:
    – Rózsika egész biztosan feltámad kisfiam, hiszen ő egy bűn nélküli, ártatlan teremtés volt.
    A hallottakat mérlegelve, hogy megóvja kishúga testi épségét, a temetésen nem volt hajlandó rögöket dobni testvére koporsójára, mint a többiek. Amikor viszont már a gyászhuszárok is elkezdték nagy lapátjaikkal szórni a földet, eltört nála a mécses. Rázta a zokogás, szerette volna azonnal leállítani a munkát. Nem tehette, hiszen kisgyerek volt még, csupán bömbölni volt joga. Dübörgött a koporsó, ömlött rá a föld. A felnőttek pedig hagyták, sőt olyanokat mondtak neki: az amerikai elnököt, Kennedyt is ma temetik, őrá is földet szórnak.

    Attila leginkább alkonyat felé várta vissza a kishúgát. Minden apró neszre az ablakhoz rohant és biztosra vette, hogy egyszer csak behozhatja karjában a kislányt. Volt, amikor az utcára is kiszaladt, nehogy elmulassza a találkozást. Karácsony másnapján, egy hangos koppanás után, vergődő cinkét talált a ház előtt, ami nekirepülhetett a gangablaknak. Felvette a földről, megsimogatta és bevitte a kamrába. Letette az árpába, hadd egyen kedvére, de a cinke nem volt éhes. A kismadár másnap reggel dermedten feküdt az árpa között.
    Attila ekkor tanulta meg, hogy a feltámadás sem jár mindig biztos sikerrel.
    Kezébe fogta a kismadarat, és határozottan kijelentette:
    – A te neved nem rossz Rózka, hanem Csipke Rózsika. Ne szorítsd annyira a markod, aludj csak nyugodtan, fel fog majd ébreszteni egy délceg királyfi!

     

    2022. június 13.

     

    Kategória: EPIKA | Megtekintések száma: 81 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2022-11-01 | Hozzászólások (0)

    Ikarosz

     

    Céltalan tengés-lengés,
    közönnyel hullámzó,
    hajótörött elmúlás.

    Kagylóhangon duruzsolnak
    mondataid elfúló foszlányai
    az elhagyott aszfaltöbölben.

    Mintha csak olvadt, híg csendbe merülnél,
    hiányod úgy süllyed el az éjszakában.
    Fröccsenő cseppjeid csillagként csurognak,

    már nem himbál mámorba sziréndalod.
    Elképzelem karnyújtásnyira a tengerentúlt:
    kísértetként bukkan elő egy tajtékos Ikarosz.

     

    2009. 11. 10.

    Megtekintések száma: 144 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2022-09-19 | Hozzászólások (0)



    Szent BibliaA falusi templom hűvösében csak pár ember hallgatta a fiatal pap szavait.

    ˗ A mai vészterhes időben az a legfontosabb, hogy megőrizzük hitünket. Vegyünk példát Jóbról, aki minden csapás ellenére megmaradt az igaz hitben. A mai napon ezért Jób történetéből fogok felolvasni.

    „Volt Husz földjén egy Jób nevű férfi. Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat. Hét fia és három lánya született. Nagy vagyona volt: hétezer juha, háromezer tevéje, ötszáz iga marhája, ötszáz szamara és számos cseléde.”

    Itt a főleg idős férfiakból és nőkből álló gyér hallgatóság nagy része, akik leginkább a nyári kánikula miatt menekültek be a templomba, már bóbiskolni kezdett. Nem úgy Eszter, aki a negyvenes éveiben járt, és sohasem mulasztotta el a vasárnapi szentmisét. Természetesen pontosan ismerte a történetet, tudta, hogy az Úrral kötött fogadása alapján a sátán egyetlen nap alatt megfosztja Jóbot minden vagyonától és gyermekeitől, de hitét mégsem tudja megtörni. „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” ˗ mondja Jób.

    Eszter úgy érezte, hogy most őrá is ráfér egy kis biztatás, a hitének megerősítése. Összecsaptak feje felett a hullámok. Előző este összeveszett anyjával, aki csak most tudta meg, hogy Eszter nem engedte beoltatni a most érettségizett fiát, Alexet, és akit már tíz napja kórházban ápolnak, mert végül elkapta a koronavírust. Hiába magyarázta az anyjának, hogy ez a betegség is olyan, mint egy másik, egy influenza, és az Úr meggyógyítja majd a fiát, csak hinni kell benne. Alexszel is meg kellett vívnia a csatáját, mert fia nagyon akarta az oltást: szeretett bulikba járni. Végül megzsarolta a fiát: azt mondta, mehet a háztól, ahová akar, ha mégis felveszi az oltást. Férje két hónapja hagyta el, miután kései gyerekük, aki nem véletlenül a Benjámin nevet kapta, két éves korában kanyaróban halt meg. Eszter nem engedte beoltatni Benjámint sem, hiszen a nagyobb testvérei is felnőttek oltás nélkül. Eszter, bízva az Úr hatalmában, minden oltás ellen volt, végül ez vezetett a férjével való szakításhoz. Fanatikusan bízott a hitében, elutasított minden modern találmányt, mert azokat az ördög művének tartotta. Televízió, mikrohullámú sütő természetesen nem volt a háztartásban, mert azok „káros sugárzást bocsájtanak ki”. Mobiltelefonja is a legegyszerűbb volt, nagyon félt az 5G sugárzástól, bár az itt, a faluban szerencsére nem volt jelen, bár ki tudja, meddig tart ez az állapot. Eszter jelenleg egyetlen reménye, úgy is mondhatjuk, a biztos pont az életében, legidősebb fia, Kende. Kende Eszterhez hasonlóan a piaristáknál végezte el a középiskolát, és Budapesten, az ELTE Bölcsésztudományi Karán tanul, arab tolmácsnak készül. Mostanában ritkán jár haza, inkább a kollégiumban tölti a hétvégeket is. Ha nagy ritkán mégis hazamegy, nagyon illedelmes, figyelmes fiú. Megveti az alkoholt, sohasem jár bulikba, szemben öccsével, Alexszel. Újabban rátért a vegetáriánus étrendre, ezért Eszter neki mindig külön főzött vasárnapi ebédet, de természetesen ezt boldogan tette.

    A mise után Eszter időmilliomosnak érezte magát, hiszen Kende fia most sem érkezett haza, Alexet meg nem látogathatta meg a kórházban. Ezért elment a falusi asszonyok összejövetelére, amit ők maguk között csak önképzőkörnek neveztek. Megbeszéltek itt minden érdekes témát, mostanában leginkább a járványhelyzet került szóba. Az egyik asszony beszámolt arról, hogy a Facebookon látott egy előadást (neki volt internet a lakásában), amit egy bizonyos Bardócz Zsuzsanna tartott. Bardócz Zsuzsanna akadémikus, a biológiai tudományok doktora, és arról beszélt, hogy „génterápiás emberkísérlet az oltás”, az egyetlen kivétel a kínai Sinopharm vakcina. Szerencsére Eszter anyját is ezzel oltották be, mert életkora miatt az elsők között kapta meg az oltást. Alex pedig a Pfizer vakcináját akarta beadatni magának, de hát abban az asszonyok teljesen egyetértettek, hogy az módosítja az emberi génállományt. Az asszonyok még számos példát hallottak, amikor az oltás után valaki rosszul lett, sőt olyan is előfordult, hogy meghalt. Természetesen egyikük sem oltatta be magát, és biztatták Esztert, hogy a fia biztosan meg fog gyógyulni. Szóba kerültek még az illuminátusok, meg hogy Bill Gates uralma alá akarja hajtani az egész világot, és ezért az oltóanyagba chipet helyeztek el, hogy ezzel befolyásolni tudják az emberek viselkedését.

    Az asszonyok sokáig tanácskoztak, már kezdett esteledni, mire Eszter hazaért. A mindig locsogó szomszédasszony azzal fogadta, hallotta-e a robbantás hírét. Egy futballmeccsen robbant fel valami gránát, állítólag öngyilkos merénylet lehetett a dolog. Szörnyű ez a mai modern világ, mondta Eszter, és faképnél hagyta a szomszédját. Lassan lefekvéshez készülődött, már elővette a Bibliát, azt akarta olvasgatni, amikor megszólalt a telefonja. Kelletlenül vette fel, senkitől sem várt hívást. A városi kórház orvosa volt a hívó.

    ˗ Szomorú hírt kell közölnöm. Mindent megtettünk, ami emberileg lehetséges, de sajnos Alex fia a délután folyamán életét vesztette. A tüdeje nem tartott ki, pedig lélegeztető géppel is segítettük. Holnap ismét jelentkezünk, hogy az ilyenkor szokásos részleteket megbeszéljük, addig kérem nyugodjon meg, törődjön bele a változtathatatlanba, és próbáljon meg aludni.

    Eszter szinte fel sem tudta fogni, mit hallott, amikor csengettek az ajtaján. Két rendőr állt a bejáratnál.

    ˗ Ugye önnek van egy Kende nevű fia? ˗ kérdezte az egyikük. Az igenlő válasz után jött a következő kérdés: mit tud róla, hol van most és mit csinál?
    ˗ Bizonyára Pesten, a kollégiumban, és a vizsgáira készül, arab nyelvet tanul az egyetemen.

    ˗ Sajnos, rossz hírt kell közölnöm, vette vissza a szót az első rendőr, a fia ma felrobbantotta magát egy sporteseményen, tucatnyi ember halálát okozva. Találtunk nála egy levelet, ami önnek szól ˗ és átadott egy lezárt borítékot Eszternek. Eszter remegő kézzel bontotta fel, és olvasta:

    Drága édesanyám! Nagyon sajnálom, hogy így kell elbúcsúznom Tőled. Nagyon szerettelek, tőled tanultam meg, hogy az életben legfontosabb dolog a hit. Ezt Neked köszönhetem. Ha nem tapasztalom a Te hited erejét, sohasem jutok el idáig. Csak az a probléma, hogy Te nem az igazi istenben hiszel, félrevezettek Téged. Hidd el, Allah az igazi. Mikor ezeket a sorokat olvasod, én már a mennyországban leszek, és imádkozni fogok érted. Bízom benne, hogy Te is megtérsz az igaz hitre, és majd itt találkozunk egyszer. Szerető fiad: Kende.

    Eszternek eszébe jutottak Jób szavai: „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!”. Elővette a Bibliát, ezúttal a latin szövegűt, mert a piaristáknál megszerette ezt a nyelvet, és így eredetiben olvashatta Pál második levelét Timóteushoz: „Bonum certamen certavi, cursum consummavi, fidem servavi” (2 Tim 4,7), azaz „a jó harcot megharcoltam, pályámat végigfutottam, hitemet megtartottam.”

    Megnyugodva hajtotta álomra a fejét.

     

     

    Kategória: EPIKA | Megtekintések száma: 386 | Hozzáadta:: neutron | Dátum: 2022-06-26 | Hozzászólások (2)

    Lucskos a söntés

     

    Elmúlt az éj, a vidám barátölelés,

    feldöntöttük sörünket, lucskos a söntés.

    Kezünk elengedtük, karunk elernyedett,

    mondatfoszlányaink lógó lebernyegek.

     

    A hajnal arcára ráfagyott a fátyol,

    az útszéli bokor hullólevél jászol.

    Roppan a lábam alatt a fűcsökevény,

    mint a kocsmapadlón szétszórt sós sütemény.

     

    Éles a levegő, frissen köszörült bárd, 

    jéghideg éle az idegeimbe vág.

    Egy óra most a perc, még bóbiskol a nap,

    jégkockából olvad a fázós pillanat.

     

    Elvesztettem sálam, eltűnt minden barát,

    zsibbadt öntudatom elvarázsolt világ.

    Senki nem tart velem, egy taxit sem érek,

    otthon is hideg vár, ha majd hazatérek.

     

    2006. 12. 28.

    Kategória: LÍRA | Megtekintések száma: 324 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2022-06-15 | Hozzászólások (2)

    Az idő múlása


    Hiába rejted lelkedet,
    hiába hangsúly, ékezet -
    rémálmaidban ott vagyok,
    mindenről, mindent megtudok.

    Én oldok zárat, nyers kötélt -
    ha mégse volnál eltökélt -
    hóhérod úgyis én vagyok,
    nyakadra hurkot én rakok.

    Bár járna talmi képzelet,
    mi versbe fonva képeket
    a fénybe vágna nyílt utat -
    majd rádöbbent az ón-tudat:

    Én mindig sarkadban vagyok,
    mindenről mindent megtudok -
    a sors már nékem átadott,
    szemedbe írta: tetszhalott.

    Még gyakran érhet bántalom -
    s mert túl vagy rég ifjúkoron -
    nem sírhatod már el magad,
    a kín elmédben szétfakad.

    Hangod nincs, vágy nem terem,
    nem vagy más, mint langy tetem,
    kezemben végül - megfagyott...
    csúf végzeted - lásd - én vagyok.



    2008. 03. 20.

     

    Hallgatható formátum katt → IDE

    Megtekintések száma: 382 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2022-04-07 | Hozzászólások (0)


    Mariupol ostromaAz emeleti hálószobaablakon a vastag alumíniumredőny koppanásig le volt engedve, ezáltal biztosítottnak tűnt a csend és a sötétség, Leslie ennek ellenére a szomszédban őrültködő kutyák veszett csaholásának beszűrődő hangjaira ébredt. A kretén kutyabanda sehogy sem akarta abbahagyni az agyament reggeli ugatást.
    Vasárnap volt, még visszaaludhatott volna, néhány pillanat múlva mégis elhatározta magát, felkelt és betámolygott a szomszédos fürdőbe. A tükörből egy szőrös, kialvatlan aggastyán tekintett rá vissza. Úgy érezte, egy éjszaka alatt tíz évet öregedett.
    Hajnalban feküdt le – ugyanis még sokáig böngészte a háborús híreket –, miután megpróbálta felturbózni weboldala szöveges tartalmait, mivel a SEO ellenőrző program néhány helyen hibát jelzett. A webáruház a fontos keresőszavakra kezdett visszacsúszni a Google találati listáján, sőt két esetben át is esett a második oldalra. A 14. helyezés pedig már nem fért bele a szakember szigorú elképzelésébe.

    Elgondolkodva borotválkozni kezdett. Néha még munkaidőben is annyira el tudott merülni a gondolataiban, hogy felesége időnként szigorúan rá is szólt, amikor észrevette a tekintetén, hogy igencsak távol jár:
    – Ugyan mit mozizol már megint?  – látom, teljesen máshol vagy.

    Másodperceken belül most is – bár ügyesen mozgott a keze, gondosan húzta a borotvát – már forgott a film…

    Végignézte, ahogy koszosan, büdösen, három órás alvás után az ukrán Mariupolban ébred. Víz híján nem fürdött már legalább tíz napja, apránként a fogmosás is elmaradozott. Enni csak futólag evett valami konzervet. Most is olyan szájíze volt, mintha álmában csótányok jártak volna a szájában és behordták volna a priccs alatt hányódó lecsós babfőzelék penészes maradékát.
    Szétnézett a salétromos, koszos pincehelyiségben, ismerőst keresett, de az éjjeli, számos áldozatot követelő összecsapás után csak kék karszalagot viselő idegenek néztek rá vissza a félhomályból. Benyúlt a priccs alá, megtapogatta a géppisztolyát és a páncéltörő rakéta vetőcsövét. A rakéta tömege indítócsővel együtt 28 kg, tehát azt csak úgy nem viszik el csótányok, sőt a legyek sem hordják el.
    A hideg vas érzésétől valamelyest megnyugodott és visszadőlt a fekhelyére. Három kék karszalagos, ismeretlen férfi állt meg mellette és távcsöves puskájukkal megkocogtatták a bakancsát.
    – Jössz velünk koma? – megyünk kaját szerezni. – Kellene néhány láda lőszert is vételezni, be kell táraznunk, fogytán van a 7,62-es skuló. Tegnap ígértek Javelin rakétákat, azokat akár három kilométerről célba tudjuk juttatni. Alighogy beérkeznek az orosz tankok a prospekt Myru-n, akár innen is rendesen beléjük trafálhatunk.
    – Hallottam, hogy az amerikaiak 47 millió dollár értékben adtak el nekünk 37 indítót és 210 rakétát. – morogta Leslie. Az is egyértelmű, hogy a mai világban ingyen semmi sincs, tehát az újabb 1000 rakétát is mi fizetjük meg, ha egyszer vége ennek az őrült attaknak. – Azt is hallottam viszont, hogy az oroszok képesek leszedni a tankelhárító rakétákat, vannak nekik érzékelőik, zavaróik, valamint speciális füstgránátjaik. Minden egyes elpazarolt rakétánk legalább 200 000 dolláros kárt jelent. Ennyi pénzért pedig egy ukrán átlagembernek 40 évig kell dolgoznia.

    – Körültekintően araszoltak az óvóhelynek használt mély pincéből a felszínre. A környék felismerhetetlenségig szét volt bombázva. Vigyázva kellett lépkedniük a romok között, mert a kazettás bombák apró töltetei közül több százaléknyi besül, vagyis ezek a fegyverek akár évekig komoly veszélyt jelentenek a lakosságra.
    Az áruházak mind bezártak, ám néhány saroknyira a Khlibnyy Kiosk-ot találat érte, így az emberek a leomlott falon keresztül hordták ki az élelmiszert és a bevásárlókocsikkal együtt indultak útnak az omladékok között.
    Leslie és az ukrán komák jól felpakoltak. Három bevásárlókocsit raktak teli poros konzervekkel, vákuumfóliás húskészítményekkel, kekszekkel, édességekkel, italokkal és aránylag sérülésmentes csomagolású tartós kenyérrel.

    Visszafelé menet a komák a bombatölcséreket kerülgetve húzták-vonták a kocsikat, Leslie pedig – megfontoltan nézelődve – gépfegyverével pásztázta a terepet. Útba ejtették a közeli Military ground-ot, ahol kaptak két teljes láda lőszert. 2 db, az Amerikai Egyesült Államokban kifejlesztett hordozható, infravörös önirányítású Javelin rakétavetőt és 4 db rakétát.
    Ahogy közeledtek, már tucatnyian futottak eléjük és hordták le a pincébe a beszerzett ellátmányt. A nők és gyerekek szerencsére előző nap, a korridor megnyitásakor elmehettek, így már csak azok a bátrak maradtak, akik felvállalták, hogy az orosz katonai erők célpontjaivá válnak, akárcsak a hivatásos ukrán katonák.
    A pincében egy tiszthelyettes összehívta az önkéntes csapatot és eligazítást tartott. Elmondta, hogy az oroszok valószínűleg ma is este fognak támadni. Addig mindenki végezze dolgát, egyen, pihenjen, készítse elő a fegyvereket.

    Leslie rendesen bereggelizett, megivott rá egy liter feketeribizli levet. A komák viszont az elfogyasztott alkoholos itókák hatására kezdtek förtelmesen viselkedni, így elvonult a pince hátsó traktusába, ahol a tábori priccse volt és ruhástól bebújt a durva pokróc alá.

    Szinte azonnal elaludt. Nem volt szorongása, nem félt a jövőtől, nem félt az orosz támadástól, örült, hogy belezuhanhatott a priccs kellemes melegébe és a pokróc biztosította jótékony sötétségbe.

    Álmában (hol is máshol) Bora-Borán múlatta az időt egy hatalmas homokos parton épült, képeslapra kívánkozó szépségű strandon. A finom fehér homok és a langymeleg sekély víz, olyan tiszta volt, hogy szabad szemmel is megfigyelhette a tengeri élővilágot. Víz fölé épített bungalóban lévő lakosztálya saját kerttel, medencével és jakuzzival várta vissza, hogy maradéktalanul tökéletessé tegye a pihenését.
    Leslie a bungaló teraszáról a következő pillanatban már közvetlenül a türkizkék lagúnába gázolt, ahol egy bámulatba ejtő polinéz szépség várta. A férfi kitárta a karját, magához akarta ölelni a nőt, de az hátralépett és egy mobiltelefont nyújtott feléje.
    – Önt keresik uram. – mondta.
    A telefonban egy férfihang orosz akcentussal közölte:
    – Isten bocsassa meg neked, hogy ellenunk uszitottad Rusz testvereinket es eladtad nekik a super fegyvereid.
    Elvezed a sok penzed, amig csak lehet!

    A hívás váratlanul megszakadt. A férfi értetlenül babrálta a kezében lévő, hirtelen elnémult okos készüléket, míg egy élesen süvöltő hangot nem hallott. Felnézett, s mielőtt emlékeibe zárhatta volna a világ egyik legszebb lagúnáját a lenyűgöző kilátással a Mount Otemanu hegyre, a telefon koordinátáira irányított lövedék derékban szétrobbantotta a testét.

    Leslie felesége nagy lendülettel nyitott be a fürdőbe. A férfi szinte észre sem vette, csak ált a tükör előtt, kezében a borotvájával és tökéletes simaságú képét tapogatta.
    Az asszony visszafordult és halkan annyit szólt:
    ­– Látom, már megint mozizol, hagylak.
    – A saját... a saját mocskos fegyvere végzett vele. Abiit, non obiit – motyogta Leslie.

     

    2022. márc. 13.

     

    Kategória: EPIKA | Megtekintések száma: 449 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2022-04-01 | Hozzászólások (2)

    Czinege László: Októbervégi látomás

     

    Lehelet borzongat,
    október vonaglik végig
    testemen furán,
    magányos esték
    bolyhos zsebébe nyúl
    a zavartan mosolygó
    céda délután.

    Rostélyon sistergő évek –
    serceg a hajdan-hangulat,
    parázsra fröccsen az idő,
    s fellángol néhány
    régmúlt pillanat:

    Emlékektől részegen
    billeg a Nagyváradon
    az utolsó 51/A.
    Mintha fognák nagyon –
    sikoltva fordul át,
    felszisszen, megremeg –
    leesnek sáska csápjai –
    sötétbe fúl az égi nesz.

    Egy padra dobja magát –
    mint régen – megérkezett
    a néhai szerelem.
    Nem ölel, nem ad kezet,
    fesztelen áll fel, kitér,
    lebegve a körút felé halad,
    s alakja könnyedén
    a tömegre rátapad.

    Az illatát keresem,
    tiszta… tiszta vanília –
    az időtlen térbe száll.
    Ajkát idézem: sötétlila,
    s a szoknyája szövetén
    felcsúszó látomás
    elmúlt tavaszt riszál.

    Még feltűnik hirtelen,
    távolból néz felém –
    alakja megtörött,
    s gomolygó vágyakkal
    a felhőkbe költözött.

    Az űr szele bontja szét
    csóványi láng haját,
    tétován integet,
    és kigyújtja csillagát.


    2009. okt. 21.

    Kategória: LÍRA | Megtekintések száma: 373 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2022-02-15 | Hozzászólások (0)

    Hajléktalan álma


    Száraz a szó, porzik: már öt óra talán?
    Útra hullt emberek sietnek szaporán.
    Nyitott ablakokból krákogó köhögés
    fröccsenve fakad ki, mint megérett kelés.

    Beindult a reggel, motorja fúj – dohog,
    zsúfolt megállókba bűzös buszként csorog.
    Felszállnak torz gépek – álarcukban szépek –
    felvert álmukból még magukhoz sem tértek.

    Szemközti oldalon, sok gyűrött éjszakás
    zsákmánnyal tér haza, mint sikeres vadász.
    Van, aki keresett – akad, aki költött,
    közelebb férkőzött pénzhez vagy egy ölhöz.

    Csöves fordul lomhán, kőre csurran nyála,
    bódult álmát őrzi néhány hű strázsája.
    Vacka mellett mered három üres flakon,
    bíbor tartalmuk – már eldorbézolt vagyon.

     

    2007. 07. 18.

    Kategória: LÍRA | Megtekintések száma: 440 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2022-02-15 | Hozzászólások (0)

    Felhomályosult
    Felsötétült –
    ez minő remek jelző?
    Sípol a bíró,
    ordít a partjelző.
    Én pedig,
    csak járom

    homály utam
    büszkén, emelt fővel –
    világtalan.

     

    2022. 06. 21.

    Megtekintések száma: 383 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2022-01-30 | Hozzászólások (1)

    Szépíró maca a Muci
     

    A szerző

    Szépíró maca a Muci,
    stílusa sem faramuci,
    regénye hatalmas,
    szárnyaló szirti sas –
    gömbölyű feneke duci.


    A csöves

    Pazarlóan élt a csöves,
    most fekhelye macskaköves,
    ha van kis aprója,
    jövőjét elszórja –
    zsebéből széthull a törek.


    A tanár

    Már múltjából él a tanár,
    tar elméjén dúlt a tatár,
    nevet saját viccén:
    nem lát túl a sliccén –
    a vécén is mellétalál.


    A kéjnő

    Türelmi zónák lakója,
    úgy jár-kel, akár a gólya,
    riszálja a popót,
    nem fogad el aprót –
    ha éppen nincsen kankója.


    A taxis

    Magyar honban élt egy taxis,
    nagy szokása volt a baksis.
    fizetett kórházban,
    hotelben, kocsmában –
    néha még az utasnak is.


    A politikus

    Pesten élt egy politikus,
    szent életű volt, etikus,
    nem okozott talányt:
    nem vett fel átalányt,
    korrupt sem lett – így logikus.

     

    2007. 05. 14.

    Kategória: LÍRA | Megtekintések száma: 494 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2022-01-30 | Hozzászólások (1)

     

    A történet az 1980-as évek elején lezajlott "forradalmi" eseményeket eleveníti fel.

    Gabikao, a köztársasági elnökHatan ültek a Nysa mikrobuszban a MÁV laktanya előtt, az akácfa árnyékában.
    Fellegvári – a pallér, Tatám – vagy másképp Tut (mint
    Tutankhamon) – a sofőr, Taxicar – a taxis (akinek ünneplősebb beceneve Demizson), Gabikao – a Közép-afrikai építész (ő friss mérnöki végzettséggel a pallér beosztottja építésvezetőként). Hangosan felröhögve kommentálták a rádióban sugárzott kétórás híreket.
    Baxi – a rakodó és Hektor hátul beszélgettek. Várták a munkaidő végét.
    A pallér közben szertartásosan keverte a kártyát, és az elől ülők negyed háromkor a már szokásossá vált játékba kezdtek.

    – Piros negyvenszáz ulti. – mondta óvatosan körbenézve Tatám.
    – Felőlem mehet. – legyintett Taxicar.
    – Hohohogy? – makogta Gabikao. Az előbb még töh-töhbe volt ugyanez.
    – Na, vezesd elő édes gyerekem! – mosolygott a pallér, aki nagy kártyás volt. Kontra ulti, kontra száz, én üssem a végét!
    Tut óvatosan indult. Meghúzott néhány pirosat, majd áttért tökre, az igazi hajtószínére, de hamar kifújt.
    – Csak ennyi volt? – kérdezte Fellegvári, miközben letette a tök alsót. Adjál még nekem ilyet, vagy tedd bele a piros nyolcast!
    - Ájájáj, meg vágy cipve! – csapkodta térdét nevetve a babaseggű, fekete építésvezető.

    Tut belerakta a pirosat, és fancsali képet vágva gondolt rá: ebben a játékban sincsen nagyobb szerencséje vagy mindig elszámítja magát, mint a házasságában. A felesége válni akar, megismerkedett egy fiatal suhanccal, aki igazából csak négy évvel volt fiatalabb nála, de szinte a gyerekének nézett ki, mivel ő korán megőszült, erősen kopaszodott és volt rajta túlsúly is bőven.

    – Na, figyelj már Ámon, ne álmodozz! – szólt rá Taxicar. Piros az alja, tedd csak bele a hetest!
    – Mennyi volt az? – kérdezte Tatám mélán.
    – Hát, na mennyi lenne? – tette helyre Fellegvári. – Piros negyvenszáz ulti bukva, kontrázva az három húsz per kopf.

    Ámon kényszeredetten lökdöste körbe az aprópénzt, gondolatai közben visszatértek a házasságához. Rádöbbent ő már nem tud asszony nélkül élni. Ha otthagyja a felesége, akkor gyorsan nézni kell valakit.

    Öcci, és Salvatore érkezett meg. A sörgyárban voltak, hoztak két nagy táska csatos kőbányait. Beváltották a maradék sörblokkot.
    – Na, erről van itt nagyba' szó! – derült fel Taxicar arca. Hol a picskuba voltatok eddig? Már szomjan halunk itt.
    – Demizson, ne tudd meg, mennyien voltak! Kinn állt a kapunál a sor vége – felelte Salvatore, miközben már nyomkodta is a kezekbe a pincehideg nedűt.
    – Látom vége a munkaidőnek. Szevasztok! – köszönt be Jazz Lali, akit háta mögött csak muslicának hívtak, ugyanis azonnal megérezte a cefreszagot.
    – Nem mindegy Lala? – röhögött Salvatore. A lényeg megérkezett. Kérsz egyet?
    – Hú... nagyon megtisztelsz Salvatore bátyám. – felelte úriasan Lala, pedig ő volt az idősebb néhány évvel.

    Medve, a főnök sietett a buszhoz.
    – Figyelj, bazmeg Tatám! Miért nem mentek arrébb, itt isztok éppen, ahol mindenki látja?
    – Jogos a két pont főnököm, de itt van az árnyék, meg itt van a sör is. Egyébként hogy vagy? Annyira el voltál ma tűnve, nem is láttalak.
    – Ugyan már! Reggel együtt kávéztuk a büfében, nem emlékszel? Mesélted az asszonyt. Itt van a szatyrom, rakjátok bele a söröm, aztán húzok vissza.

    – Főnök, majd beszélnünk kell, van egy kis gondom. Holnap bemegyek hozzád. – szólalt meg Hektor, aki eddig csak bambult, kezében a csatosüveggel. Összejöttem egy csajjal, kéne valami kéró.
    – Jó rendben, valamit majd kitalálunk! – mutatta fel hüvelykujját távoztában Medve.

    A két nagy sporttáska gyorsan kiürült, mivel még a vén Pujának is le kellett osztani, hiszen neki is volt benne blokkja. Néhány parti után ezért úgy döntött a társaság, hogy átballagnak a siketekhez, a Birka nevű kocsmába, amit egyesek csak "körülszarosnak" becéztek.
    Jani bá', meg az öreg Vili foglalták a hosszú, kecskelábú asztalt és megrendelték a kaját. Legtöbben pacalt kértek, néhányan azonban a vesevelőre vagy a pirított májra esküdtek friss házi kenyérrel és kovászos uborkával.

    "A kaját szét kő csapatni valamivel." A vén Pujának evés után mindig ez volt a kedvenc mondása. Hamarosan rendelt is egy kör szilvapálinkát a társaságnak.
    A pálinka megtette hatását, még a "fogtechnikus" Taxicar zsugorisága is felpuhult, így ő is kért egy újabb kört.
    A csapatás második hulláma elérte Jani bá't és a kis Salvatorét, akik az asztal végén szkanderezni kezdtek. Erre szólt be a kancsal pincér – a Lajos –, hogy "igazán kimehetnétek már a f@szba a fák alá, ha megkajáltatok, ott lehet nyugodtan basztatni egymást!"
    Úgy is történt, ám kinn Salvatore és Jani bá' már meg is verekedtek. Nagyokat nyögve birkóztak, nyomorgatták egymást a porban. A kis Salvatorén nem volt póló, ezért csúnyán lehorzsolódott a bőre, ami elég rosszul mutatott, amikor végre abbahagyták az állatkodást. Baxi hozott egy deci pálinkát, amivel lefertőtlenítették a kis Salvatorét.

    Nyolc óra tájt már tajtrészeg volt az egész csapat. Gabikao fennkölt beszédet mondott és javasolta, hogy alapítsák meg a Fék-utcai Köztársaságot, hazája a Közép-afrikai Köztársaság mintájára.
    Ki is jelölte a kormányt. Természetesen az elnök ő lenne. Miniszterek: Salvatore – igazságügyi, Taxicar – közlekedési, Tatám – családügyi, a vén Puja (fél lábával és csapatós pálinkájával) – egészségügyi, Baxi, a cigány – kisebbségi, Jani bá' – sport, Fellegvári – szerencsejáték, Hektor – szerelemügyi, Öcci a pénzügy (ő gyűjti a sörblokkokat). Jazz Lali (a muslica) lenne a vám és adóügyi, a konyhai rakodó öreg Vili pedig az élelmezést irányítaná. Ő maga – Gabikao –  egyben a fővarázslói posztot is ellátná. Feladata lenne a köztársaság nőtagjainak elbűvölése. Ennek érdekében napi két órát táncolna, és fantasztikus történeteket mesélne Afrikáról, az őserdőről, érdekes törzsekről, szellemekről, sosem látott veszélyes vadállatokról.

    Mint általában mindig, rendesen csúszott a sör és vele együtt az idő. Tizenegy körül eltanácsolták a köztársaságiakat a Birka művek udvaráról. Morcosan átdülöngéltek a bázisra, a vasutas laktanyába, ahol összevissza elfeküdtek, kinek hogy sikeredett.

    Reggel csodálkozó szemmel méregették egymást.
    – Tegnap aztán kiválóan megalapítottuk a Fék-utcai Köztársaságot – jegyezte meg a fejét tapogatva Taxicar.
    – Hát meg... muszáj is volt már – motyogta elfúló hangon Salvatore.
    – No, de hol van Gabikao, az elnök-varázsló? – nézelődött vaksin Tatám.
    Hektor rúgott be legkevésbé, így már beszélt a portással és megrökönyödve közölte az ébredező köztársaságiakkal:
    – Gabikao hajnalban kiment a reptérre. Annyit írt egy cetlire, hogy kicsit előrehozta a franciaországi útját és valószínűleg ellátogat Afrikába is.
    – Azt nem írta, hogy köszöni a támogatást, amit sok kolléga és kolléganő valutában összegyűjtött neki, annak reményében, hogy francia honból meghozza a felírtakat? –  kérdezte savanyúan Öcci, a hoppon maradt "pénzügyminiszter".
    – Én szóltam azoknak, akik pénzt dugtak a zsebébe: ha elutazik soha többé nem látják – szögezte le Fellegvári, aki mindenkinél jobban ismerte a beosztottját. – Ennyi pénzzel és tudással odahaza tényleg kormánytag lehet, ha nem is éppen elnök, minimum építésügyi miniszter.

    Epilógus:
    A történet szereplői közül már legalább öten a Túlvilági Köztársaságba távoztak. Taxicarból igazi, főállású vasutas lett. Hárman viszont még mindig görcsösen kapaszkodnak a taxikormányba.
    Gabikaot pedig… azt hiszem felismertem egy National Geographic Channel sorozatban, ahol a nagy afrikai varázslókat mutatták be. Varázsszavaiból azt hámoztam ki: készüljetek köztársaságiak, Pákót – a legrátermettebb fiam – elküldöm hozzátok!

     

    2007-08-16
    Kategória: EPIKA | Megtekintések száma: 454 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2022-01-24 | Hozzászólások (4)

    Zavaros kommunikáció


    Valóban rám haragszol, s nem magadra,
    hogy üstökön ragadtam készakarva
    minden kis dalom. Nem tudhatom, mit ér
    betűm; kútba ejtett szóalom, klisé
    alá való vagy talán alávaló,
    mit magába rejt, s csupán selejt. Ha jó
    vagy épp nem ér Apolló nyomdokába,
    hát Istenem… Most itt hagyom csupán csak
    pár soron belül, így, egyszerűn adom.
    Még játszhatunk felesleges „haragszom
    rád”-ot, de nézd el, vétlen az hibázott
    kinek gerince nem hajol, amerre
    fúj a szél, s mert szülője nem nevelte
    másnak, mint tiszta képe önmagának.
    Ha kell, batyum veszem halkan, szótlanul,
    jó pap is, úgy tartják, holtáig tanul.

     

    Kategória: LÍRA | Megtekintések száma: 524 | Hozzáadta:: vutskatka | Dátum: 2021-12-16 | Hozzászólások (2)

    Bálterem

     

    esőfüggöny fénylő rémség
    egész éjjel zordan zuhog
    kriptából jött sírsötétség
    ablaktörlőm álmot susog

    hogyha fognád mindig kezem
    az éj nekünk pezsgőt bont’na
    táncba hívna fény-bálterem
    hajnalmámor horizontja

    naptestünkben tűzvirradat
    tündökölne márvány vágyunk
    szikrázna a kéjpillanat
    csillámlana nyirkos ágyunk

    útszéli roncs füstje lebeg
    nagyestélyi szmoking kalap
    tűnő árnyak legyintenek
    hátsó ülésen ott maradt

     

     

    2010. 03. 01.

    Megtekintések száma: 527 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2021-12-13 | Hozzászólások (2)


    Hajléktalan

     

    Hangyányi emberek kijelölt csapáson
    vonulnak munkába, arcukon rémálom.
    Elmúlt a hétvége, tisztulnak a fejek,
    kezdődik újra az erőltetett menet.

    Hajléktalan ágyaz, elrakja vánkosát,
    bokor alá rejti a kartonvárosát –
    balettozva tipeg, testét féreg rágja,
    gömbölyű a talpa, zsibbadt deszkalába.

    Bálnamerci dudál, sofőr öklöt mutat,
    az első ülésen bősz rottweiler ugat,
    hátul fiatal lány, a résnyi ablakon –
    alamizsna gyanánt – egy töpörtyűt kinyom.

     

    2008. 03. 12.

    Kategória: LÍRA | Megtekintések száma: 504 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2021-10-13 | Hozzászólások (0)

    Kellékes pisztoly

    (a csepűrágó álma)

    Óvatosan áll fel, teste roggyant bürü,
    csárdába csalta be – tegnap még – egy gügyü.
    Fogytán van élenye, agya bornírt, kába,
    fejében cirmol vagy száz dibdáb eszkába.

    Mély volt elmúlt este a korcsmai csanak,
    hol fád képet vágva csigert osztanak.
    Most ciherben fekszik, ingujja csúf vörös,
    megfogta éjszaka a nedves álkörmös.

    Mellette csapa, távolban cserény látszik,
    csiszár öntudata békasóval játszik.
    gondolataival bagóhiten vannak,
    bojnyik járt éjszaka: nyitva ajtó, ablak.

    Stírölgeti zsebét – felöltője cefet,
    aprehendálóan vet magára szemet.
    Bakacsin öltönye tépett – szakadt pánttal.
    segítséget kérjen, amit elvből átall?

    Egy agglant jár arra, karján jó nagy ampa,
    bogárzik szájából a jókívánsága.
    Arca mosolyog, szeme elkerekedik,
    a nyúzott arszlánra rögtön fenekedik.

    Jó napot, kedveském! (hitvány csepűrágó,
    akolba való rossz, darvadzó hóhányó).
    Balkörmű éj után éghet a bélésed,
    ihatsz az ampámból – tudom az kérésed.

    Iszik egyet – véli gyomrának elixír,
    kinyögni egy hangot, azonban alig bír.
    Mi volt ez vén satrafa, folyékony azót?
    lefojtja torkomban az avanzsáló szót.

    Enigma ez fiam, coki hajszra, csára,
    amorózó tested áztatja a csáva!
    Földre rogy lassan a vándor csepűrágó,
    gyomra, torka izzik – okádó tűzhányó.

    Empirikus énje mohón tollat ragad,
    dancs fájdalmát írva, semmit el nem tagad.
    Előkotorássza kellékes pisztolyát,
    s feje alá tesz egy véres episztolát.

     

    2007 10. 07.

    Szómagyarázat:
    bürü - gyaloghíd
    gügyü - házasságközvetítő asszony
    éleny - oxigén
    bornírt - korlátolt
    cirmol - mocskol
    dibdáb - hitvány
    eszkába - vaskapocs
    csanak - fa ivóedény
    csiger - lőre; savanyú bor
    fád - unott
    ciher - bozót; avar
    álkörmös - élénkvörös színű növényi festékanyag
    csapa - vadcsapás
    cserény - vesszőfonatú fal, kerítés
    csiszár - csiszol ige származéka
    békasó - simára csiszolódott fehér kavics
    bagóhiten - vadházasságban
    bojnyik - útonálló. rabló
    stírölgeti - hosszabban nézi
    cefet - lompos; rongyos
    apprehendál - neheztel
    bakacsin - fekete posztó, vagy vászon
    átall - szégyell; restell
    agglant - vénasszony
    ampa - bádog kanna
    bogárzik - futkároz
    arszlán - ficsúr; piperkőc
    csepűrágó - silány komédiás (régen tűznyelő)
    darvadzó - szomorúan gunnyasztó; kókadozó; kornyadozó
    balkörmű - rosszul sikerült
    elixír - bűvös hatású ital
    vén satrafa - csúf öreg nő
    azót - nitrogén
    avanzsáló - előlépő
    enigma - rejtély; talány
    csáva - lúgos áztatólé (nyers bőrökön maradt húsos részek lerohasztásához)
    coki - takarodj; hordd el magad
    hajsz - bal
    csá - jobb
    empirikus - érzékszervi ismereteken alapuló
    dancs - mocskos
    episztola - levél (nyilvános, költői)

    Kategória: LÍRA | Megtekintések száma: 407 | Hozzáadta:: tokio170 | Dátum: 2021-10-13 | Hozzászólások (1)

    KERESÉS
    STATISZTIKA


    PORTÁLTAGOK: 87
    KOMMENTEK: 430
    FÓRUM: 4/9
    FOTÓK: 36
    OLVASNIVALÓ: 306
    HÍREK: 57
    LETÖLTÉSEK: 4
    PUBLICISZTIKA: 18
    VÁLOGATÁSOK: 21
    VIDEÓK: 6

    Születésnapok:

    FRISS KOMMENTEK
    A sokat látott retró Kalef... A régmúlt emlékei elevenednek fel olvasva versedet

    Nagy tudású alkotó volt. Sugárzott belőle a műszaki ember racionalizmusa és logi

    Mindegy, hogy milyen irányból hatnak ránk a szélsőséges eszmék, eltompítják a jó

    A piacgazdaság szabályozó funkciója csak egy nagy humbug olyan környezetben, aho

    Köszi Misu. Ötös pacsi!

    Igyekszik a versenyző. Ötös pacsi!

    ÜZENŐFAL
    VIDEÓK
    00:01:54

    Czinege László: Karácsonyi szonett

    • Látogatottság:
    • Összes hozzászólás: 2
    • Helyezés: 5.0
    00:04:46

    Czinege László: kéjpillanat

    • Látogatottság:
    • Összes hozzászólás: 1
    • Helyezés: 4.0
    00:03:14

    Elszívás

    • Látogatottság:
    • Összes hozzászólás: 3
    • Helyezés: 0.0
    HANGOSVERSEK
    [2013-06-18][Hangosversek]
    Becsülj akkor... (4)
    [2013-09-21][Hangosversek]
    Őszi éj Pesten (1)
    [2014-08-27][Hangosversek]
    Mintha kézenfekvő lenne (1)
    [2022-02-15][Hangosversek]
    Czinege László: Húsz év kánikula (0)
    ARCHÍVUM
    CÍMKEFELHŐ
    Copyright

    Irodalom Online

    © 2023